Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elvittek a rendőrök egy ismert politikust – az autójában aludt a piros lámpánál állva

Elvittek a rendőrök egy ismert politikust – az autójában aludt a piros lámpánál állva

Elvittek a rendőrök egy ismert politikust – az autójában aludt a piros lámpánál állva
Shutterstock

A Las Vegas-i rendőrség szeptember 12-én hajnalban állította elő Edgar Florest, Nevada állam demokrata párti szenátorát, miután a politikust a testkamerás felvételek tanúsága szerint a kormány mögött, lehajtott fejjel, láthatóan elaludva találták egy piros lámpánál, a város északkeleti részén.

A rendőrök elmondása szerint Flores eszméletlennek tűnt, miközben a Jeep Wrangler kulcsa a gyújtásban volt, a váltó „drive” állásban, a lába pedig a féken állt. A szenátor csak akkor ébredt fel, amikor az egyik járőr az ablakán kopogott, noha a hatóságok előtte megpróbálták kinyitni az ajtót és fényjelzésekkel is felébreszteni.

A cikk a videó után folytatódik

Flores a rendőröknek elmondta, a Sunset Parkban futballozott– a park mintegy 5 kilométerre található a Harry Reid Nemzetközi Repülőtértől –, és éppen hazafelé tartott észak-Las Vegasba, ám láthatóan nehezen idézte fel a pontos lakcímét. „Miért alszik a járművében?” – kérdezte az egyik tiszt. „Sajnálom, azt hiszem, elaludhattam” – felelte a szenátor.

Arra a kérdésre, hogy mennyit ivott aznap este, Flores így válaszolt: „Csak egy italt”, majd pontosított: „Egy sört” éjfél körül. Miután a rendőrök ellenőrizték személyazonosságát, és kiderült, hogy állami szenátorról van szó, az egyik tiszt utasította kollégáját: „Győződjünk meg róla, hogy minden tesztet elvégeztetünk vele.”

A testkamerás felvételei beszédesek

A testkamerás felvételen látható, ahogy Flores bizonytalanul teljesíti a helyszíni józansági tesztet, majd annak sikertelen befejezése után őrizetbe veszik. A Clark megyei fogdába szállították, ahol vétség szintű ittas vezetés gyanújával tartották bent.

A KLAS hírcsatorna szerint a szenátort hivatalosan nem vádolták meg, és az állami törvények értelmében a vérvétel után óvadékfizetés és bírói meghallgatás nélkül szabadon engedték. Flores azóta elismerte, hogy fáradt volt, de tagadta, hogy ittasan vezetett volna.

Stábja az X közösségi oldalon kiadott közleményében azt írta, a politikust „Egy hosszú munkanap, közösségi események, esti sport és késői vacsora után” állították meg. Hangsúlyozták, Flores együttműködött a rendőrökkel, és beleegyezett mind a szonda, mind a vérvizsgálat elvégzésébe. Állításuk szerint a szonda „0,0” értéket mutatott, és biztosak abban, hogy a vérvizsgálat is ezt fogja igazolni.

A Las Vegas-i rendőrség ezzel szemben azt közölte, hogy Flores a helyszínen megtagadta az „előzetes légalkoholtesztet”, és a toxikológiai eredmények feldolgozása körülbelül 90 napot vesz igénybe. A kampánycsapat hozzátette: „Tiszteletben tartjuk a rendőrök közbiztonság érdekében végzett munkáját, de felül fogjuk vizsgálni, hogy a jogait és a magánéletét megfelelően tiszteletben tartották-e.” A szenátor ügyében január 12-re tűzték ki a státuszmeghallgatást, amelyen a vádemelésről születhet döntés.