Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt

Rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt

Rekordérdeklődés az Otthon Start Program iránt
Shutterstock

Minden várakozást felülmúl az Otthon Start Program iránti érdeklődés: egyetlen hét alatt több mint ötezer hiteligénylés futott be – jelentette be Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.

Az államtitkár szerint „látszik, hogy erre tényleg rástartoltak az emberek”, hiszen a visszajelzések alapján az ország minden részéről érkeznek kérelmek, a kisebb településektől kezdve a kisvárosokon át egészen a nagyvárosokig. „Ez egy új lehetőség a fiataloknak arra, hogy albérletből saját tulajdonú otthonuk legyen” – hangsúlyozta.

A cikk a videó után folytatódik

Koncz Zsófia kiemelte, hogy a program az ingatlanpiacra is kedvező hatással lehet, és a következő öt évben akár 50 ezer új lakás épülhet, ami a helyi gazdaság élénkülését és új munkahelyek létrejöttét is magával hozza. Rámutatott, hogy az Otthon Start rugalmas, átjárható rendszerként működik, és más támogatásokkal – például a csok plusszal, a babaváró- és munkáshitellel vagy a falusi csokkal – együtt is igénybe vehető. „A konstrukciókat úgy alakítottuk ki, hogy azok minden élethelyzethez igazodjanak: a fiataloknak lehetőséget ad első otthonuk megszerzésére, a gyermekes családoknak pedig arra, hogy nagyobb ingatlanba költözzenek vagy bővítsék a meglévőt” – mondta.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a bankok közötti verseny felerősödött, és több pénzintézet már 3 százalék alatti kamattal kínálja a hitelt. A programhoz kapcsolódó mobilalkalmazást rövid idő alatt húszezren töltötték le, ami szerinte példátlan érdeklődést jelez: „Ekkora érdeklődés talán még egyetlen korábbi támogatás iránt sem mutatkozott.”

Az ellenzék szerepe

„Amit megígértünk, mindig betartottuk”, emlékeztetve az egymillió munkahely létrehozására, a 13. havi nyugdíj visszaadására és az adócsökkentésekre. Mint mondta, az Otthon Start Program a magyar emberek visszajelzéseire épül, a kormány pedig folyamatosan egyeztet a családszervezetekkel, polgármesterekkel és más érintettekkel.

Az ellenzéki felvetésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A kormánypártok garanciát jelentenek a családtámogatások fenntartására, míg a Tisza Párt részéről felmerült elképzelések, például a progresszív adózás, minden család számára hátrányosak lennének.” Hozzátette, hogy Brüsszel rendszeresen bírálja a magyar otthonteremtési programokat, mert azok szerintük túl bőkezűek, de a kormány továbbra is a magyar emberek érdekeit kívánja képviselni.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár elmondta: hétfőn újra ülésezik a családügyi kerekasztal, amelynek informális tanácskozásán az Otthon Start Program lesz a fő téma. Megerősítette, hogy a családok támogatásának garanciája a nemzeti kormány, és emlékeztetett: a családi adókedvezmény duplázása mellett 2029-re egymillió édesanya lesz szja-mentes, a folyamat első lépéseként pedig október 1-jétől a háromgyermekes édesanyák részesülnek ebben a kedvezményben.

Liner/MTI