Az 1948-ban megalakult Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) jogrendszerében a halálbüntetés kezdettől fogva jelen volt, mint a legsúlyosabb büntetési forma. A kommunista állam a kezdetektől a „nép ellenségeinek” és a „forradalom árulóinak” példás megbüntetését hirdette, és a halálbüntetést nemcsak súlyos köztörvényes bűncselekményekre, hanem politikai jellegű vádakra is kiterjesztette. A hivatalos törvények mellett a pártutasítások és a titkosszolgálati döntések is meghatározták, ki kerülhet a kivégzőosztag elé.

Az évtizedek során számos dokumentált eset és kiszivárgott beszámoló látott napvilágot, amelyek szerint a halálbüntetést Észak-Koreában nemcsak gyilkosságért vagy súlyos erőszakos bűncselekményekért alkalmazzák, hanem olyan tettekért is, amelyek máshol nem minősülnének főbenjáró bűnnek. A dél-koreai hírszerzés, nemzetközi emberi jogi szervezetek és a szökött északiak vallomásai alapján a kivégzések gyakran politikai üzenetként is szolgálnak.

A hivatalos állami kommunikáció ritkán ismeri el a kivégzések tényét, és még ritkábban közöl részleteket. A nyilvánosságra került esetek többsége külföldi forrásokból, menekültek elmondásaiból vagy műholdfelvételek elemzéséből származik. Ezek alapján a halálbüntetés alkalmazása szélesebb körű, mint amit a hivatalos jogszabályok engednének sejtetni.

A pletykák és a menekültek beszámolói szerint a kivégzések gyakran nyilvánosak, különösen vidéki területeken, ahol a lakosságot kötelezően odarendelik, hogy tanúi legyenek a „nép ellenségeinek” megbüntetésének. Más esetekben titkos, zárt körű eljárások után hajtják végre az ítéletet, különösen, ha magas rangú pártfunkcionáriusról vagy katonatisztről van szó.

A halálbüntetés jogi alapjai

Észak-Korea büntető törvénykönyve több tucat bűncselekményre engedi kiszabni a halálbüntetést. Ide tartoznak a klasszikus köztörvényes bűnök, mint a gyilkosság, de a politikai jellegű vádak is, például az államfő elleni merényletkísérlet, kémkedés, szabotázs vagy „ellenforradalmi tevékenység”. A törvények gyakran homályosan fogalmaznak, így a hatóságok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.

A hivatalos indoklás szerint a halálbüntetés célja a társadalom védelme és a „forradalom vívmányainak” megőrzése. A gyakorlatban azonban a politikai lojalitás kikényszerítésének és a félelem fenntartásának eszköze is. A bírósági eljárások gyorsak, a védelem lehetősége korlátozott, és a vádlottak gyakran előre eldöntött ítéletekkel szembesülnek.

Dokumentált esetek

• Politikai tisztogatások: magas rangú tisztviselők kivégzése árulás, korrupció vagy „tiszteletlenség” vádjával.
• Kulturális bűnök: külföldi filmek birtoklása, terjesztése.
• Vallási tevékenység: keresztény hit terjesztése.
• Szökési kísérlet: különösen, ha Dél-Koreába irányul.

Menekültek beszámolói

A Dél-Koreába szökött északiak vallomásai szerint a halálbüntetés gyakran nyilvános kivégzéssel jár, amelyet a lakosság megfélemlítésére használnak. A munkatáborok (kwan-li-so) pedig a „népnevelés” eszközei, ahol a foglyok kényszermunkát végeznek, gyakran embertelen körülmények között.

Táblázat – Példák a halálbüntetéssel és munkatáborral sújtható cselekményekre Észak-Koreában

Cselekmény / Vád	Lehetséges büntetés	Eljárások
Államfő elleni merényletkísérlet	Halálbüntetés	Politikai bűncselekmény, gyorsított eljárás
Kémkedés, szabotázs	Halálbüntetés	Gyakran külföldi kapcsolatokkal összefüggésben
„Ellenforradalmi tevékenység”	Halálbüntetés	Tág értelmezés, politikai ellenfelek eltávolítására
Külföldi filmek, zenék terjesztése	Halálbüntetés vagy munkatábor	Menekültek beszámolói szerint több kivégzés is történt emiatt
Vallási tevékenység (pl. Biblia terjesztése)	Halálbüntetés vagy munkatábor	Különösen keresztény hit esetén
Dél-Koreába szökési kísérlet	Halálbüntetés vagy munkatábor	Súlyosbító körülmény, ha katonai titkokkal párosul
Gazdasági bűncselekmény (nagy értékű lopás az államtól)	Halálbüntetés	Különösen élelmiszer- vagy üzemanyaglopás
„Ellenséges propaganda” terjesztése	Munkatábor vagy halálbüntetés	Szóbeli vagy írásos kritika a rezsim ellen
Határátlépés engedély nélkül	Munkatábor	Kivétel: politikai okból súlyosbítható
Kisebb lopás, csalás	Munkatábor	Ismételt elkövetésnél súlyosabb ítélet

A halálbüntetés kezdetei Észak-Koreában

A Koreai-félsziget kettészakadása után, 1948-ban megalakult Koreai Népi Demokratikus Köztársaság már az első alkotmányában és büntető törvénykönyvében rögzítette a halálbüntetés intézményét. A szovjet mintára kialakított jogrend a „nép ellenségeinek” és a „forradalom árulóinak” példás megbüntetését hirdette. A kezdeti években a kivégzések gyakran nyilvánosak voltak, és a céljuk az új rendszer erejének demonstrálása volt.

Az 1950–53-as koreai háború idején a halálbüntetés alkalmazása drámaian megnőtt. A háborús körülmények között a kémkedés, árulás, dezertálás és „ellenséggel való kollaboráció” vádjával sokakat ítéltek halálra. A háború után a rezsim a belső ellenzék felszámolására és a politikai lojalitás kikényszerítésére használta a halálbüntetést.

Az 1960-as és 1970-es években a kivégzések száma csökkent, de a politikai perek továbbra is gyakoriak voltak. A halálbüntetés ekkor már nemcsak a fizikai erőszakkal járó bűncselekményekre, hanem ideológiai „bűnökre” is kiterjedt. A rendszer a félelem fenntartására és az engedelmesség biztosítására használta ezt az eszközt.

A 1990-es évek éhínsége idején a halálbüntetés ismét széles körben alkalmazott eszközzé vált, különösen az élelmiszerlopás, a határátlépés és a fekete piaci kereskedelem esetében. A túlélésért folytatott küzdelem sokakat sodort olyan helyzetbe, amely a rezsim szemében főbenjáró bűnnek számított.

Jogi keretek és hivatalos indokok

Észak-Korea büntető törvénykönyve több tucat bűncselekményre engedi kiszabni a halálbüntetést. A hivatalos lista tartalmazza a gyilkosságot, a kémkedést, a szabotázst, az államfő elleni merényletkísérletet, a terrorcselekményeket és a „népirtást”. Emellett a „forradalom elleni bűnök” kategóriája rendkívül tág, és lehetővé teszi a politikai ellenfelek eltávolítását.

A törvények gyakran homályosan fogalmaznak, például az „ellenforradalmi tevékenység” vagy az „ellenséges propaganda” terjesztése olyan gumifogalmak, amelyek szinte bármire alkalmazhatók. Ez a jogi bizonytalanság lehetővé teszi, hogy a hatóságok politikai célokra használják a halálbüntetést.

A hivatalos indoklás szerint a halálbüntetés célja a társadalom védelme, a bűnmegelőzés és a „forradalom vívmányainak” megőrzése. A gyakorlatban azonban a politikai lojalitás kikényszerítésének és a félelem fenntartásának eszköze.

Nem hivatalos indokok, politikai célok

A menekültek beszámolói és a nemzetközi szervezetek jelentései szerint a halálbüntetést gyakran politikai tisztogatások részeként alkalmazzák. Magas rangú tisztviselőket, katonai vezetőket vagy akár családtagjaikat is kivégezhetik, ha a vezetés lojalitását megkérdőjelezik.

Egyes esetekben a kivégzések nyilvánosak, hogy elrettentsék a lakosságot. Máskor titokban hajtják végre, különösen, ha a vádlott magas rangú személy. A pletykák és a félinformációk terjesztése is része a pszichológiai hadviselésnek: a lakosság soha nem lehet biztos abban, miért és mikor sújt le a rezsim.

Dokumentált esetek időrendben

• 1990-es évek: Éhínség idején élelmiszerlopásért és fekete piaci kereskedelemért is halálbüntetés járt.
• 2000-es évek eleje: Külföldi filmek terjesztéséért több nyilvános kivégzésről számoltak be.
• 2013: Kim Dzsongun nagybátyját, Jang Szong Thaeket árulás vádjával kivégezték.
• 2016: Védelmi minisztert állítólag légvédelmi ágyúval végeztek ki „tiszteletlenség” miatt.
• 2020-as évek: COVID–19 járvány idején határátlépésért és karanténszabályok megszegéséért is halálbüntetésről érkeztek hírek.

Menekültek beszámolói és pletykák

A Dél-Koreába szökött északiak szerint a kivégzések gyakran stadionokban vagy piactereken zajlanak, ahová a lakosságot kötelezően odarendelik. A cél a megfélemlítés és a lojalitás erősítése. A pletykák gyorsan terjednek, és a rezsim ezt tudatosan használja: nem mindig cáfolják a híreszteléseket, még akkor sem, ha azok túlzónak tűnnek.

A munkatáborok Észak-Korea büntető rendszerének másik pillére. Ide kerülnek azok, akik „enyhébb” bűnöket követtek el, vagy akiket politikai átnevelésre ítélnek. A körülmények embertelenek: kényszermunka, éhezés, bántalmazás mindennapos. Sok fogoly soha nem hagyja el a tábort.

Az ENSZ és számos emberi jogi szervezet rendszeresen bírálja Észak-Koreát a halálbüntetés és a munkatáborok alkalmazása miatt. A rezsim azonban a szuverenitásra hivatkozva visszautasítja a kritikát, és belügynek tekinti a kérdést.