Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hetekig tévé nélkül maradt egy műtét után lábadozó nő – nem jöttek a szerelők

Hetekig tévé nélkül maradt egy műtét után lábadozó nő – nem jöttek a szerelők

Hetekig tévé nélkül maradt egy műtét után lábadozó nő – nem jöttek a szerelők
Shutterstock

A liverpooli bérlő szerint frusztráló, hogy fizet a szolgáltatásért, amit nem tud használni.

A 60 éves Carla Haughton hetekig televízió nélkül maradt, miután készüléke meghibásodott, és a javításra tett többszöri bejelentése ellenére sem történt előrelépés. A nő, aki egy műtét után mozgásában korlátozott, és a felépülés idején „nem tud kimenni”, arról számolt be, hogy napjai nagy részét „egy üres falat nézve” tölti, miközben kénytelen rádiót hallgatni.

A cikk a videó után folytatódik

Carla a liverpooli Crosby városrészben, a First Avenue-n bérel lakást a One Vision Housing társaságtól heti 101 fontért (mintegy 46 ezer forintért), ami összeg tartalmazza a televízió költségét is. Elmondása szerint két szomszédja ugyanebben az épületben hasonló problémával küzd, így ők sem tudják használni a készülékeiket – számolt be a részletekről a Metro.

Hetekig tartó várakozás

„Én és a szomszédaim hetek óta hívogatjuk a One Visiont, hogy javítsák meg, de mindig azt mondják, hogy egy másik cég visszajelzésére várnak. Minden héten fizetünk nekik bérleti díjat, fizetünk azért, hogy legyen tévénk a lakásban, de nem nézhetjük, mert nem működik. TV-engedélyt is fizetek, de miért fizetek valamiért, amit nem tudok használni? Ez frusztráló.”

„Nem tudok kimenni, botot használok, nagyon magányos dolog egész nap egy üres falat nézni, rádiót kell hallgatnom. Ez már több a soknál, hetek óta tart. Egyszerűen idegesítő.”

A One Vision Housing közlése szerint a javítási igényt augusztus 15-én rögzítették, és „az engedélyezett alvállalkozó augusztus 22-én elvégezte a speciális munkálatokat”. A társaság hozzátette: „A munkálatok sikeres befejezését követően nem érkezett újabb bejelentés ezzel kapcsolatban. Szomszédsági szolgáltatási tisztviselőink kapcsolatban állnak az érintett ügyfelekkel.”