Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiszámíthatatlan időjárást kapunk vasárnap, úton vannak az újabb zivatarok

Kiszámíthatatlan időjárást kapunk vasárnap, úton vannak az újabb zivatarok

Kiszámíthatatlan időjárást kapunk vasárnap, úton vannak az újabb zivatarok
Shutterstock

Augusztus 3-án, vasárnap reggel a HungaroMet Zrt. a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg legfrissebb időjárási előrejelzését, ami szerint az országban továbbra is marad a nyári időjárásra jellemző változékonyság.

A szakértők szerint a mai napon nemcsak napsütésre, hanem záporokra és akár zivatarokra is számítani kell – főként a keleti országrészben. „Ma általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, emellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok továbbra is előfordulhatnak, nagyobb számban a keleti országrészben (itt sem mindenütt), kisebb eséllyel nyugatabbra is” – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-bejegyzésében.

A cikk a videó után folytatódik

A meteorológusok szerint a csapadékhullám egy hidegfronttal együtt érkezett, amelynek következtében az északnyugati szél sok helyen megélénkül, néhol pedig meg is erősödik. Ennek hatására a hőmérséklet is változatosan alakul majd az ország különböző pontjain: az előrejelzés szerint a napi maximum-hőmérséklet 22 és 33°C között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva egyre magasabb értékekre lehet számítani.

Bár sok helyen napsütéses szakaszokra is lehet számítani, különösen a délkeleti régiókban, a keleti országrészben nem zárható ki a hirtelen zápor vagy villámlással kísért zivatar. A viharokat helyenként szélerősödés és intenzív csapadék is kísérheti, így az érintett térségekben fokozott figyelmet kérnek az úton lévőktől, illetve a szabadban tartózkodóktól.