Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

2,5 év börtönt kérnek a Real Madrid fiatal sztárjára egy szexuális ügy miatt

2,5 év börtönt kérnek a Real Madrid fiatal sztárjára egy szexuális ügy miatt

2,5 év börtönt kérnek a Real Madrid fiatal sztárjára egy szexuális ügy miatt
Shutterstock

A spanyol ügyészség hivatalosan is benyújtotta vádiratát Raul Asencio, a Real Madrid egykori utánpótlás-védője ellen, miután a négy érintett játékos egyik áldozata tanúvallomást tett.

A 22 éves futballistára 2,5 év börtönbüntetést kérnek a magánszféra megsértése miatt – adta hírül a Cadena SER a Marca információira hivatkozva. Az ügy Asencio mellett három másik volt Real-akadémistát – Ferran Ruizt, Juan Rodriguezt és Andres Garcíát – is érint.

A cikk a videó után folytatódik

A vádak szerint a négy fiatal sportoló két lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, azonban az aktust titokban rögzítették, majd a felvételeket harmadik személyekkel is megosztották. A két érintett lány 16, illetve 18 éves volt az eset idején.

A bírósági eljárás különbséget tesz Asencio és a másik három vádlott között: míg Ruiz, Rodriguez és Garcia ellen gyermekpornográfia terjesztésének vádja is megfogalmazódott, addig Asencio esetében ezt a vádpontot a közvádló nem emelte be a hivatalos keresetbe. Az ügyészség állítása szerint ugyanakkor Asencio is kérte a videó megmutatását egy barátjának, majd azonnal törölte azt, amit a vádhatóság szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Asencio mindent tagad

A Cadena SER szerint a magánvádló, vagyis az áldozatok képviselői viszont súlyosabb ítéletet sürgetnek: ők 4 év börtönt kértek Asencióra, beleértve a gyermekpornográfia terjesztésének vádját is. Felmerült az is, hogy Asencio peren kívüli megegyezésre juthatott az áldozatokkal, ám ezt egyelőre sem a bíróság, sem az érintettek nem erősítették meg hivatalosan – írja a Football Espana.

Asencio a nyilvánosság előtt tagadta bűnösségét, és hangsúlyozta, hogy: „Ártatlan vagyok, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják. A lelkiismeretem tiszta, és mindig is tiszteletben tartottam a nők szexuális magánéletét.”

A nyomozás és a bírósági szakasz várhatóan hosszú időt vesz igénybe, mivel mind a vádlottak, mind a sértettek képviseletében külön eljárások zajlanak, a nyilvánosságot pedig folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről.