Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, mi okozta Hulk Hogan halálát

Kiderült, mi okozta Hulk Hogan halálát

Kiderült, mi okozta Hulk Hogan halálát
Shutterstock

A világ egyik legismertebb pankrátora, a WWE Hírességek Csarnokába 2005-ben beiktatott Hulk Hogan, hivatalos nevén Terry Gene Bollea, 71 éves korában hunyt el.

Mint mostanra hivatalosan is megerősítették, akut szívinfarktus következtében. A halál oka tehát szívroham volt, ahogyan azt a Pinellas megyei Igazságügyi Tudományos Központ orvosszakértői jelentésében is rögzítették – erről elsőként a New York Post számolt be.

A cikk a videó után folytatódik

A TMZ által is közölt dokumentumok szerint Hogan hosszú évek óta pitvarfibrillációval, azaz szabálytalan szívverést okozó szívritmuszavarral élt, emellett krónikus limfoid leukémiát (CLL) is diagnosztizáltak nála – bár a betegségről a nyilvánosság előtt kevés részlet látott napvilágot.

A tragédia 2025. július 24-én, csütörtök délelőtt történt Clearwaterben, Florida államban: reggel 9:51 perckor érkezett segélyhívás „szívmegállás” miatt, a mentők pedig azonnal a helyszínre siettek. Bár az egészségügyi személyzet minden tőle telhetőt megtett, Hogant már nem tudták megmenteni – a kórházban 11 óra után néhány perccel halottnak nyilvánították.

Egy igazi legenda volt

A hír az egész világot megrázta. Hogan halálát követően rajongók milliói fejezték ki részvétüket a közösségi médiában, köztük számos híresség is – Donald Trump amerikai elnök is részvétét nyilvánította a pankrátor halála kapcsán.

A WWE-legenda az elmúlt évtizedekben többször beszélt nyilvánosan egészségügyi problémáiról, és gyakran hangsúlyozta, milyen komoly fizikai megterhelést jelentett számára a hosszú sportkarrier. Egy interjúban azt is elmondta, legalább 25 műtéten esett át tíz év alatt, mióta visszavonult az aktív szerepléstől.

Felesége, Sky Hogan még hetekkel korábban is azt nyilatkozta, hogy férje szíve „erős”, és jól halad a felépülése különböző műtétek után. Egyúttal tagadta azokat a pletykákat, miszerint a legendás pankrátor kómában lenne.

Hulk Hogan neve összeforrt a modern pankráció hőskorával: ikonikus megjelenésével, karakteres stílusával és karizmájával meghatározó figurájává vált a 80-as és 90-es évek WWE világának. Pályafutása során nemcsak bajnoki címeket nyert, de filmes és televíziós szereplései révén is kultikus ismertségre tett szert.