Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ősszel érkezik Woody Allen első regénye

Ősszel érkezik Woody Allen első regénye

Ősszel érkezik Woody Allen első regénye
Shutterstock

Regényíróként is kipróbálja magát Woody Allen.

Idén ősszel jelenik meg Woody Allen első regénye – jelentette be csütörtökön a kötetet kiadó londoni Swift Press.

A cikk a videó után folytatódik

A What’s With Baum? (Mi van Baummal?) című regény főszereplője egy zsidó származású, középkorú férfi, aki korábban újságíróként dolgozott, most pedig íróként próbál érvényesülni – kevés sikerrel.

Az állandó szorongásokkal küzdő karaktert New York-i kiadója is elhagyja, harmadik házassága összeomlik, s egy meggondolatlan pillanatban megpróbál megcsókolni egy fiatal újságírónőt, aki nyilvánosságra akarja hozni az esetet.

A kiadó közleménye szerint a 89 éves Oscar-díjas rendező 160 oldalas műve „egy olyan értelmiségi portréja, akit az élet hiábavalósága és üressége miatti neurotikus aggodalmak gyötörnek.” A főhős, Baum, úgy sejti, hogy jóképű öccse elcsábította a feleségét, akit ráadásul jobban foglalkoztat közös fiuk, mint ő maga – a fiú pedig elismertebb író, mint az apa. Baum a connecticuti szomszédjuk miatt is féltékenységgel küzd.

Noha Woody Allen hosszú évtizedek óta jelen van a könyvpiacon novellákkal, esszékkel és 2020-ban megjelent memoárjával (Apropó nélkül), regénye most először lát napvilágot. A What’s With Baum? szeptemberben kerül a könyvesboltokba.