Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elképesztő mezőny állt össze a Balaton-átevezésre

Elképesztő mezőny állt össze a Balaton-átevezésre

Elképesztő mezőny állt össze a Balaton-átevezésre
Shutterstock

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre az egyik legnagyobb hazai szabadidős sportesemény, a Hervis Balaton-átevezés, ami idén is több ezer embert mozgatott meg. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) beszámolója szerint több mint négyezren vállalkoztak a Zamárdi–Tihany–Zamárdi közötti, 8 kilométeres táv teljesítésére.

Az esemény reggelén már korán megjelentek az első indulók, köztük SUP-osok, kajakosok, gumicsónakosok, de a hagyományokhoz híven idén is a sárkányhajósok indultak elsőként. A főszervező, Vida Gergely szerint az időjárás is kegyes volt az evezőkhöz:

A cikk a videó után folytatódik

„Az előrejelzések bejöttek, a hét eleji viharok ellenére tökéletes körülmények fogadták az átevezőket. Nem volt túl meleg és a szél is enyhe volt. Azt szoktuk mondani, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel neki lehet vágni a távnak.”

Vida hozzátette, hogy a túrakajak és a SUP továbbra is a legnépszerűbb járművek, utóbbin több mint 1200-an indultak el. Mint mondta, akadtak olyan résztvevők is, akik saját, előre egyeztetett, egyedi eszközzel vágtak neki az útnak: „Ők mindig üde színfoltjai az átevezésnek. A célunk továbbra is az, hogy szervezett keretek között, minél többen átevezhessék a magyar tengert, ez idén büszkén mondhatom, több mint négyezer főt jelentett.”

A verseny nemcsak a részvételről szólt

A verseny nemcsak a részvételről szólt: a befutóérmek mellett kategóriánként a három leggyorsabb egységet külön is díjazták. A legjobb időt a Wave Runners nevű csapathajó érte el, 33 perc és 27 másodperces teljesítménnyel. Az átevezésen számos ismert sportoló és közéleti szereplő is vízre szállt.

Schmidt Ádám, a sportért felelős államtitkár Szalai Ádámmal, a magyar válogatott korábbi labdarúgó-csapatkapitányával evezett páros kajakban. Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke Csampa Zsolttal, a Magyar Vívó Szövetség vezetőjével párosodott össze. Újra összeállt a sydney-i olimpiai ezüstérmes páros, Szabó Szilvia és Kovács Katalin, de evezett a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella is, méghozzá Szász Emesével, a riói olimpián aranyérmet szerző párbajtőrözővel.

A mezőnyben ott volt Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, valamint olyan ismert kajakosok is, mint Storcz Botond, Tóth Dávid és Erdélyi Tamás, aki szeptemberben a győri maraton világbajnokságon fog indulni páros kajakban.

Rengeteg program várta a kilátogatókat

A nap során nemcsak a vízen, hanem a parton is rengeteg program várta a kilátogatókat. A támogatók és partnerek jóvoltából különféle aktivitási lehetőségek biztosították a családbarát szórakozást. A főszponzort képviselő Dalnoki Balázs, a Hervis ügyvezető igazgatója így értékelte a rendezvényt:

„A Hervis szemüvegéből ismét egy kiváló rendezvényen vagyunk túl. Sikeresség alatt azt értem, hogy milyen sok ember eljött, beleértve az átevezőket és a kísérőket is, több ezer ember volt itt. Azt gondolom, hogy mindenki az egész nap folyamán megtalálhatta a módját a felhőtlen kikapcsolódásnak.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (forrás: kajakkenusport.hu) hivatalos oldalán közölt tudósítása szerint a 2025-ös Hervis Balaton-átevezés ismét bebizonyította, hogy a hazai szabadidősport egyik legnépszerűbb eseményévé nőtte ki magát. Az évről évre növekvő érdeklődés és a sokszínű résztvevői mezőny jól mutatja, hogy a magyar „tenger” meghódítása egyre többek számára jelent kihívást – és örömet egyszerre.

Liner/MTI