Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elütött egy kerékpárost, majd a helyszínen próbálta eltüntetni a bizonyítékokat egy volt rendvédelmi dolgozó

Elütött egy kerékpárost, majd a helyszínen próbálta eltüntetni a bizonyítékokat egy volt rendvédelmi dolgozó

Elütött egy kerékpárost, majd a helyszínen próbálta eltüntetni a bizonyítékokat egy volt rendvédelmi dolgozó
Shutterstock

Megdöbbentő, ami történt.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség több bűncselekmény miatt emelt vádat egy korábbi rendvédelmi dolgozó ellen, aki elgázolt egy kerékpárost, majd megpróbálta elkerülni a felelősségre vonást .

A cikk a videó után folytatódik

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi 2024. szeptember 30-án hajnalban, szolgálati helyére tartva, lakott területen kívül utolérte az előtte szabályosan kerékpározó sértettet. Mivel nem tartott megfelelő követési távolságot, autójával hátulról nekiütközött a biciklinek, a kerékpáros pedig az út melletti árokba esett és eszméletét vesztette.

A gázolás után a vádlott ahelyett, hogy azonnal segítséget nyújtott volna, levette a sérült kerékpáros fényvisszaverő mellényét és leszerelte a bicikli első és hátsó lámpáját, melyeket a baleset helyszínétől nem messze, egy fa tövében elrejtett.

Ezt követően telefonon bejelentette a balesetet, a segélyhívónak és a helyszínre érkező rendőröknek is azt állítva, hogy a biciklis nem volt kivilágítva és nem viselt fényvisszaverő eszközt.

Ezzel a férfi hamisan vádolta a sértettet a KRESZ szabályainak megsértésével. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozó ügyészség a volt rendvédelmi dolgozót segítségnyújtás elmulasztásával, gondatlan közúti baleset okozásával és hamis vád vétségével vádolja. A férfi nem ismerte el a bűncselekményeket, és hivatásos szolgálati jogviszonyát időközben megszüntették.