Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Izrael lassan összeroppantja Iránt, Trump keményen szólt be Macronnak

Izrael lassan összeroppantja Iránt, Trump keményen szólt be Macronnak

Izrael lassan összeroppantja Iránt, Trump keményen szólt be Macronnak
Shutterstock

Az izraeli védelmi erők (IDF) kedden hivatalos közleményben jelentették be, hogy több „kiterjedt légicsapást” hajtottak végre Irán nyugati részén található katonai célpontok ellen. A hadsereg szerint a támadások célja elsősorban rakétatárolók és kilövőállások megsemmisítése volt.

„A légierő több kiterjedt csapást hajtott végre nyugat-iráni katonai célpontok ellen” – áll az IDF közleményében. „A támadások során több tucat felszín-felszín rakéta tárolására és indítására szolgáló infrastruktúrát semmisítettünk meg. Emellett felszín-levegő rakétaindítókat és pilóta nélküli légi járművek (drónok) tárolóhelyeit is célba vettük.” A közlemény röviddel azután jelent meg, hogy Donald Trump felszólította az embereket, azonnal hagyják el Teheránt.

A cikk a videó után folytatódik

A támadások előzménye, hogy az elmúlt napokban Irán több alkalommal is rakétacsapásokat mért izraeli célpontokra. Az izraeli hadsereg a Times of Israel jelentése alapján úgy nyilatkozott, hétfő éjszaka Irán kevesebb mint tíz rakétát indított el három hullámban, amik nagyjából éjfélkor, 3:30-kor és 4:30-kor csapódhattak volna be. „Nem érkezett jelentés városi területeken bekövetkezett becsapódásokról vagy sérültekről” – közölte az izraeli katonai forrás a lappal.

Ez a szám jelentős csökkenést jelent az előző napokhoz képest, amikor Irán több tucat rakétát lőtt ki, és ezek közül több stratégiai létesítményeket is eltalált Izraelben. Ez is azt jelzi, hogy Irán súlyos károkat szenvedett el, és egyre csak csökken a katonai ereje, de még mindig vannak olyan rakétáik, amikkel percek alatt elérhetik Izraelt. Irán egyelőre nem reagált hivatalosan a legutóbbi izraeli csapásokkal kapcsolatban, és a rakétatámadások sem kerültek megerősítésre teheráni forrásokból.

Trump helyrerakta Macront

Trump a G7-csúcstalálkozót idő előtt elhagyva Washingtonba utazott vissza, amit sokan az Izrael és Irán közötti esetleges tűzszünet előkészítésének tulajdonítottak, többek közt Emmanuel Macron francia elnök is. Az USA első embere azonban határozottan cáfolta ezt. Saját közösségi platformján, a Truth Socialon erősítette meg, miről is van szó.

„A nyilvánosságot kereső Emmanuel Macron, Franciaország elnöke tévesen állította azt, hogy azért hagytam ott a G7 csúcstalálkozót Kanadában, hogy visszatérjek Washingtonba, és dolgozzak egy ‘tűzszüneten’ Izrael és Irán között. Téved! Fogalma sincs, miért tartok most Washington felé, de az biztos, hogy ennek semmi köze a tűzszünethez.” Hozzátette, az ok „sokkal nagyobb jelentőségű ennél”, majd sejtelmesen zárta sorait. „Maradjanak velünk!”