Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Karácsony Gergely bejelentette, vállalja a felelősséget

Karácsony Gergely bejelentette, vállalja a felelősséget

Karácsony Gergely bejelentette, vállalja a felelősséget
Fotó: BKK

Budapest főpolgármestere vállalja a felelősség azért, hogy pénteken 10 percre leállították a BKV működését.

Karácsony Gergely a videójában azt mondta, ez volt az első figyelmeztetés a részükről, de senkinek nem akartak kárt okozni. Hangsúlyozta, emiatt is választották ezt az időpontot, „talán ilyenkor tudjuk a leginkább nélkülözni Budapesten a közösségi közlekedést”

A cikk a videó után folytatódik

Szerinte mégis szükség volt erre az akcióra, hogy felhívják a figyelmet, és máskor ne nyúljanak ilyen eszközökhöz. Karácsony elmondása szerint ez kizárólag az ő döntése volt, így vállalja a felelősséget, akkor is, ha bíróság elé kerül az ügy.

Karácsony úgy érzi, a kormány bünteti őket, mert a másik oldalon állnak. Szerinte, amikor kormánypárti vezetése volt Budapestnek, támogatták azt, míg jelenleg fordítva ez – állítja a főpolgármester, aki szerint jól mutatja a város erejét, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz hívta őket, és a jövő héten elindulnak ezek a tárgyalások.

Hozzátette, sokan ennél drasztikusabb lépéseket várnának, míg mások szerint ez is sok volt. Érti Karácsony, hogy egyeseknek most bosszúságot okoztak, viszont kiáll amellett, hogy meg kellett ezt tenniük.