Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jolly a kislányáról: teljesen ellenem lett nevelve

Jolly a kislányáról: teljesen ellenem lett nevelve

Jolly a kislányáról: teljesen ellenem lett nevelve
Fotó: TV2

A zenész alig látja kislányát, amelynek hátterében szerinte az áll, hogy volt párja ellene neveli a közös gyermeküket.

Mint ismert, Jolly és Suzy hosszú éveken át alkottak egy párt, ám egy ponton a kapcsolatuk válságba került. Az énekes is elismerte akkor, hogy gondjaik vannak, de eleinte igyekeztek túllépni ezen, megoldást találni a problémáikra.

A cikk a videó után folytatódik

Később azonban úgy érezték, hogy már nincs visszaút, nagyobb a baj, mint hitték, s a szakítás mellett döntöttek. Válásuk viharos volt, több dologban is nehezen egyeztek meg. Végül ez az időszak is eltelt, s egy évvel azután már úgy tűnt, minden rendeződött az egykori házaspár között.

Jolly azonban most arról számolt be, hogy úgy érzi, a válásuk óta Suzy ellene neveli a közös kislányukat. Elmondása szerint gyermekével alig tud találkozni, amelyért volt feleségét hibáztatja. Egészen pontosan úgy nyilatkozott:

„Fájó szívvel kell elmondjam, hogy nagyon ritkán tudok vele találkozni. Nyilván, én tudom az okát. A volt feleségem velem és a párommal, de főként velem ijesztgette a gyereket, hogy ha nem viselkedsz jól, akkor mész apukádhoz, aztán majd ott leszel nála, és a kislány elkezdett sírni”.

Mint fogalmazott, azért akarja ezt elmondani a nyilvánosság előtt, mert szenved emiatt, nagy fájdalom neki, hogy ilyen a kapcsolata a kislányával. „Azt érzem, hogy a kislány teljesen ellenem lett nevelve” – erősítette meg Jolly a Tények Pluszban, amiből az Origo szemlézett.

Végül kiemelte: bízik benne, hogy ez később megváltozik majd, amikor lánya nagyobb lesz. Szerinte ha eljön az az idő, a gyerek jobban igényli majd az édesapjával való találkozást, s így javul majd a helyzet.