Vitályos Eszter: az emelt összegű januári nyugdíjat már elküldték a számlákra
A kormány idén is teljesíti az időseknek tett vállalását és garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést.
Pénteken érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a hivatalos közösségi médiás oldalára feltöltött videóban. Mint részletezte, a nyugdíjak januártól 3,2%-kal emelkedtek, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.
Ezt követően kiemelte: februárban már ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik. „A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását: garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2%-os inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora” – magyarázta Vitályos Eszter a Facebook-videóban.
Egyúttal biztosított arról, hogy ha az év végére kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés. Állítása szerint a kormány tisztában van azzal, hogy az időseknek különösen fontos a rezsicsökkentés is, ezért továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében.
Megjegyezte: ez helytálló még úgy is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20%-kal növelte a földgáz árát. „Az idősek tehát számíthatnak ránk! Megvívunk minden csatát értük is Brüsszellel és Brüsszel régi és új embereivel egyaránt” – fogalmazott a kormányszóvivő.
December végén pedig Vitályos Eszter azt üzente: megerősítik a gazdaságot, a gyerekes családokat, a fiatalokat és a nyugdíjasokat. Mint mondta, miden nehézség és a Magyarországra zúduló támadás ellenére a legfontosabb, hogy itt meg tudták őrizni a békét, a munkahelyeket, az ország stabilitását és szuverenitását.