Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
366,88 Ft
Euró
400,91 Ft
Font
479,38 Ft
Bitcoin
64,084 $

Lázár János 20 éves motorvonatflottára cserélné a hazai 40 éves flottát

Egy meg nem nevezett EU-s országgal tárgyalt az ügyben, melynek teljes, 20 éves motorvonatflottáját átvennénk, hogy az leváltsa a jelenlegi, 40 éves hazai flottát.

...svg content...Fotó: MTI/ÉKM
Gazdaság

Takács Petra

Szerkesztő

Lázár János szerdán a KözlekedésInfó elnevezésű sajtótájékoztatójának keretében közölte a mozdonyfejlesztések kapcsán, hogy jelenleg Európában három jelentős cég foglalkozik vonatszállítással.

Hozzátette, Kína is figyelemmel kíséri Magyarország vasúti járműállományának állapotát, mely igen jelentős fejlesztésre szorul. Emiatt elmondása szerint a nagy nemzetközi vállalatok versengenek, hogy ajánlatokat tehessenek az ország számára. Soron kívül Érdemes időben lépni a szülői adókedvezmény kapcsán

A Telex közvetítése szerint a miniszter hangsúlyozta, a vasúti megújulásba a magyar ipart is szeretnék bevonni: példaként említette, hogy a Magyar Vagon cég közreműködik az InterCity kocsik felújításában, hosszú távú céljuk pedig, hogy vagonokat gyártsanak és szervizeljenek.

Lázár János arról is beszélt, hogy tárgyalások folynak egy meg nem nevezett európai uniós országgal, melynek teljes, kevesebb mint 20 éves motorvonatflottáját átvennék. Noha további részleteket nem kívánt közölni, elmondása szerint a projekt lehetőséget adna arra, hogy a jelenlegi, több mint 40 éves motorvonatokat százas nagyságrendben lecseréljék.

A Városliget fejlesztése kapcsán a miniszter megjegyezte, szerinte az emberek elégedettek az eddig megvalósult projektekkel. Ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy az új Nemzeti Galéria megépítéséhez szükséges források rendelkezésre állnak-e, mivel ez a tétel a 2025-ös költségvetésben nem szerepel.

Lázár végezetül kiemelte, a képzőművészeti kiállítóhelyek fontosak, ezért a galéria megvalósítása elengedhetetlen, de az időzítés és a helyszín még tisztázásra vár.

A mexikói elnöknek is van ötlete, ő az Egyesült Államokat nevezné át

Nagyban megy az adok-kapok Donald Trump és Claudia Sheinbaum mexikói elnök között.

Elhagyhatja a Liverpoolt Szoboszlai egyik riválisa

Harvey Ellitott játékpercei jelentősen csökkentek Jürgen Klopp távozása óta, így akár már januárban vagy nyáron elhagyhatja a Liverpoolt.

Eljárás indulhat a Barcelona elnöke ellen

A Spanyol Labdarúgó-szövetség fontolóra veszi a fegyelmi eljárás megindítását Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke ellen a Szaúd-Arábiai Szuperkupa-mérkőzés során tanúsított viselkedése miatt.