Akkora tartozást halmozott fel egy magyar séf, hogy a kár a 2 milliárd forintot is meghaladja
A férfi látszólag luxuséletmódot folytatott, csakhogy mindezt kölcsönből fedezte.
A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt indított eljárást egy férfi ellen, aki kiterjedt kapcsolati hálóját kihasználva csapta be ismerőseit és barátait.
Az ügyészség szerint a vádlott, aki korábban több négycsillagos szálloda séfjeként dolgozott, kifinomult modorával és fényűző életvitelével keltett bizalmat ismerősei körében. A férfi drága ruhákat viselt, külföldi rendszámú luxusautókat vezetett, s rendszeresen egzotikus nyaralásokról posztolt, mindezt olyan képet sugallva, hogy érdemes befektetni az általa kínált üzleti lehetőségekbe.
Valójában azonban a vádlott már a kölcsönök felvételekor tisztában volt azzal, hogy pénzügyi helyzete miatt nem lesz képes visszafizetni az összegeket, sem pedig teljesíteni az ígért hozamokat. A férfi éveken át folytatta megtévesztő tevékenységét, újabb és újabb kölcsönökkel próbálta fedezni a korábbi tartozásait, miközben pazarló életvitelét is fenntartotta.
A sértettek között volt olyan, aki magánszemélyként 588 millió forintot, míg cégén keresztül további 878 millió forintot adott át a vádlottnak. Mások sem kerültek jobb helyzetbe: egy másik sértett összesen 305 millió forintot vesztett, míg egy harmadik áldozatot 275 millió forinttal károsított meg.
A Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádirat szerint az ügyészség börtönbüntetés, pénzbírság, közügyektől való eltiltás és vagyonelkobzás kiszabását javasolja a jelenleg letartóztatásban lévő vádlottal szemben.