Justin Trudeau egyértelművé tette, esélytelen, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen
A leköszönő miniszterelnök egyértelművé tette, Trump semmire nem megy a fenyegetésekkel, Kanada soha nem lesz az Egyesült Államok része.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök határozottan visszautasította Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnökének kijelentését, miszerint Kanada „gazdasági erővel” az USA 51. tagállamává válhatna. A BBC szerint Trudeau, aki nemrég jelentette be, hogy lemond miniszterelnöki tisztségéről, úgy fogalmazott:
Trump a floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján a témával kapcsolatban közölte, nem tervez katonai eszközökhöz nyúlni Kanada „megszerzésére”, helyette gazdasági nyomásgyakorlást tervez, ami szerinte „a két ország közös jövőjét biztosíthatná”:
A republikánus politikus korábban bírálta Kanada kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben, és arról is beszélt, hogy a két ország határa szerinte csak egy „mesterséges vonal”. Mindemellett 25 százalékos vám kivetésével fenyegette meg Kanadát a hazai termékeikre, ami különösen súlyosan érintené Kanadát, mivel exportjának 75 százaléka az Egyesült Államokba irányul. Melanie Joly, Kanada külügyminisztere az X-en reagált Trump kijelentéseire:
Az ügy kapcsán a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen is megnyilvánult egy televíziós interjúban: Grönland helyzetére utalva kijelentette, hogy Dánia és az Egyesült Államok egymás szoros szövetségesei, és nem tartja valószínűnek, hogy Washington katonai vagy gazdasági nyomással próbálná megszerezni az autonóm területet.
Frederiksen ugyanakkor üdvözölte az Egyesült Államok növekvő érdeklődését a sarkvidéki térség iránt, de hangsúlyozta, hogy ezt a grönlandi lakosság tiszteletben tartásával kell megvalósítani: