Házasság első látásra: „Majka nem kerül ennyibe…”
A Házasság első látásra legújabb epizódjában igencsak elszabadultak az indulatok, többek között Reni és Szabi között.
Reni és Brumi nem szívesen mentek el Szabihoz, tudták jól, hogy számukra nem lesz jó az ottani hangulat. Hamar ki is tört a balhé, mivel Reni szerint Szabi folyamatosan provokálja őt, és már a férjébe is beleállt, amit nem tűr el.
Szabinak megvan róluk a véleménye, és azt mondta, ugyanolyan hamisak, mint a házasságuk. Mindezt hallotta Reni kifelé menet, és odakiabálta, hogy „majd meglátod két év múlva.” Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy 2 év múlva is együtt lesz Brumival, amire azért nem mernénk most fogadni.
Reni azt mondta, nagyon kivan már Szabitól, szabályosan menekült a házból, ahol finoman szólva sem érezte jól magát. „Azért idegesített ennyire föl, mert viszont most már nem engem mart meg, hanem Petit. Én azt meg nem fogom tűrni, hogy a páromat bántsák.”
Szabinak az sem tetszett, hogy Reniék kijelentették, márpedig ők még enni sem fognak az ételből. Judit megjegyezte, Reni azért a fél dinnyét megette, de ezzel nem ért véget a történet. Szabi felajánlotta, kifizeti a Pakson fellépő zenekart, ha elhozza őket a házába Peti, és akkor nem kell Paksra menniük.
Szabi szerint Brumi 10 milliós összeget mondott, amire Judit igencsak felkapta a fejét. „Jaj… kik azok? Majka nem kerül ennyibe, hagyjad már…”