Elfogadta a parlament a 2025-ös „békeköltségvetést”
Megszavazták.
Az Országgyűlés az év utolsó szavazási napján 125 igen és 56 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a 2025-ös költségvetési törvényt. A „békeköltségvetésnek” nevezett tervezet azzal számol, hogy a gazdaság, a fizetések és a fogyasztás növekedése nyomán javul az állami egyensúly és az adóbevételek is növekednek majd.
A december 17-én elfogadott módosításokkal a kiadások és bevételek némileg csökkentek az eredeti tervekhez képest: az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 42 851 milliárd forint, míg a bevételi főösszeg 38 728 milliárd forint lesz. A hiány továbbra is 4122 milliárd forint maradt.
Mint ismert, január 1-jétől a Pénzügyminisztérium összeolvad a Nemzetgazdasági Minisztériummal, melyet Nagy Márton vezet majd. Varga Mihály jövő márciustól a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségét veszi át Matolcsy Györgytől. A költségvetés némiképp stabilabb alapokon nyugszik, mint az elmúlt években, részben annak köszönhetően, hogy a tervezetet ősszel nyújtották be, és nem tavasszal.
Ugyanakkor továbbra is fennállnak masszív kockázatok, például ha a GDP-növekedés elmarad a várakozásoktól, vagy ha az euró árfolyama tartósan 400 forint fölött marad. A kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedést és 3,9 százalékos lakossági fogyasztásnövekedést prognosztizál, ám a Költségvetési Tanács figyelmeztetett a tervezet kockázataira.
A Magyar Nemzeti Bank friss előrejelzése szerint 2024-re 0,3–0,7 százalékos GDP-növekedés várható, ami jóval alacsonyabb a kormány által tervezett 4 százaléknál. Mint ismert, idén a harmadik negyedévben a GDP 0,7 százalékos csökkenést mutatott, ami recesszióba sodorta a magyar gazdaságot.