Komoly rekordok a foodoránál: volt olyan rendelés, amit kevesebb mint 4 perc alatt szállítottak ki
De akadt olyan felhasználó is, aki egymillió forint értékben (!) adott le rendelést.
Az ételkiszállítási piacon egészen meghökkentő eredmények születtek 2024-ben: Magyarországon egyetlen rendelés több mint 1 millió forintot tett ki, Svédországban pedig egy étel mindössze 3 perc 40 másodperc alatt jutott el a megrendelőhöz – derült ki a foodora éves összegzéséből.
Az év legnagyobb összegű rendelése történetesen Magyarországon történt: egy felhasználó több mint egymillió forintért (!) vásárolt élelmiszert, alkoholos italokat és rágcsálnivalókat a foodora alkalmazáson keresztül.
Svédország eközben két sebességi rekordot is magáénak tudhat: egy étterem 57 másodperc alatt készített el egy Kalifornia tekercset, míg a leggyorsabb kiszállítást egy Burger King-rendelés érte el, mely kevesebb mint 4 perc alatt ért célba.
Ausztriában pedig megtalálták a foodora leghűségesebb ügyfelét, aki 2024-ben nem kevesebb, mint 954 rendelést adott le, tehát szinte minden nap igénybe vette a szolgáltatást.
Az év legkedveltebb ételének továbbra is a pizza bizonyult, több mint 3,5 millió alkalommal rendelték meg a foodora országaiban. Az amerikai konyha maradt a legkedveltebb, ugyanakkor az egészségesebb ételek, például a saláták iránti kereslet is jelentősen megnőtt, 71 százalékos emelkedést mutatva az előző évhez képest.
Az ünnepek alatt is pörögnek a rendelések
Az ünnepi időszakban Magyarországon a csokimikulás lett a legnépszerűbb édesség, háromszor annyit rendeltek belőle, mint szaloncukorból. A bejgli terén azonban továbbra is szoros a verseny: a diós és a mákos változat között mindössze egy százalék különbséget mértek az eladásokban. Sőt: idén már töltött káposztát is egyre többen rendelnek készételként.
Az év végéhez közeledve a pezsgő eladása is folyamatosan növekszik, a legnagyobb kereslet természetesen szilveszter napján várható. A lencse és babérlevél pedig, melyek az év többi részében kevésbé népszerűek, az ünnepek alatt kimagasló mennyiségben fogynak.
Sokan talán nem is tudnak róla, de december 23-ig Budapesten még karácsonyfát is lehet rendelni az alkalmazáson keresztül, az ünnepi menüsor pedig szintén elérhető készen vagy alapanyagok formájában.