Házasság első látásra: „Jaj, ez minek jön ide?”
Judit nem akart beszélni Renivel, de a végén mégis megtette, inkább túlesett rajta, minthogy húzzák a dolgot.
Reni egész egyszerűen úgy fogalmazott, hogy Judit néha 15 éves csitri módjára viselkedik, amivel nem tud azonosulni. Szerinte hiába 15 évvel fiatalabb nála, sokkal inkább tud viselkedni bizonyos helyzetekben, mint ő.
Juditot sem kell félteni, aki finoman elküldte fogorvoshoz Renit, szájfeltöltés helyett. Mindketten sok kritikát kapnak a nézőktől, de az tény, hogy meghatározó karakterei a műsornak, ami különösen Juditra igaz, hatalmas egyéniség, karakter.
Reni pedig hangsúlyozta, neki nincs szüksége ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, akkor is rá fognak figyelni, beül egy sarokba. „Egyébként nekem nem oszt, nem szoroz, hogy Judit rivalizál, avagy sem.” – emelte ki a TV2-nek adott interjújában Reni.
A fiatal lány beszélni akart Judittal, aki amikor ezt meglátta, nem volt túlzottan boldog. „Jaj, ez minek jön ide?” – tette fel a kérdést, míg Zoli szerint semmi értelme, amit a lányok művelnek. „Ennek a világon semmi értelmét nem látom, nem tudom, milyen díjért küzdenek vagy milyen versenyben vannak. Nem láttam se start, se célvonalat.”