Robbanás rázta meg Moszkvát, áldozatok is vannak
A legfrissebb hírek szerint robbanás rázta meg Moszkvát, aminek következtében két ember életét vesztette.
A TASZSZ állami hírügynökség számolt be arról, hogy robbanás következtében két ember meghalt. Egyelőre keveset tudni a robbanásról, amit a hírügynökség a mentőszolgálatokra hivatkozva jelentett be.
Információk szerint két katona vesztette életét karácsony előtt a detonációban. Később részletes tájékoztatás várható a robbanásról, annak körülményeiről, illetve a két áldozatról, akiken már nem lehetett segíteni.
Médiajelentések szerint két férfi az áldozat, akik feltételezések szerint egy robbanószerkezet miatt haltak meg az orosz fővárosban. Egy lakóház bejáratánál történt a robbanás a délkelet-moszkvai Rjazanszkij Prospektuson. Időközben az orosz Nyomozó Bizottság is megerősítette a haláleseteket, ugyanakkor részleteket ők sem közöltek.
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, amit teljesen lezártak. Mentők, tűzoltók, rendőrök és tűzszerészek is érkeztek. A tettesek felkutatása is folyamatban van, így nem zárható ki, hogy terrorcselekmény, merénylet történhetett. A Reuters a cikkében megemlíti, a helyszínen nyomozók és igazságügyi szakértők is felbukkantak.
Frissítés: kiderült, hogy egy nagyon magas rangú orosz tiszt is az áldozatok között szerepel, aki életét vesztette a robbantásban.