Itt az aktuális magyar körözési toplista, többeket már elfogtak
A képen látható személyeket a Magyar Rendőrség a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi, de többeket már elfogtak.
A rendőrség jelenleg is keresi ezen személyeket, akik különböző bűncselekményeket követtek el. Velük szemben elfogatóparancsot adtak ki, egyesek neve mellett díjkitűzés is szerepel, ami a nyomravezetői díjnak felel meg. A bajai Bartos Nándor esetében ez 2 millió forintot jelent, akit embercsempészés miatt kiszabott szabadságvesztés letöltése céljából köröznek.
A tatbányai Balogh Engelbert is a lista élén szerepel, akit emberölés és lopás bűntett miatt köröz a rendőrség. Nemcsak férfiak láthatóak ezen a listán, hanem nők is, akik ugyancsak bűncselekményeket követtek el.
Erre a linkre kattintva érhető el az aktuális körözési lista, rajta a nevekkel és az információkkal, illetve a bűnözők fotóival. Bárki, aki segíteni tud ezen bűnözők felkutatásában, az ne habozzon, mindenképpen tárcsázza a hatóságok számát.
„Amennyiben valamelyiküket felismeri, vagy információval rendelkezik hollétéről, kérjük, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.” – írja a police.hu az oldalán.