Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Igazgató nélkül indul a tanév szeptemberben több magyar iskolában is

Igazgató nélkül indul a tanév szeptemberben több magyar iskolában is

Igazgató nélkül indul a tanév szeptemberben több magyar iskolában is
Fotó: Unsplash/Ivan Aleksic

Állítólag javarészt olyan intézmények érintettek a problémában, ahol korábban többször is volt példa sztrájkra, vagy polgári engedetlenségre.

Sajtóértesülések szerint több hazai iskolában is igazgató nélkül indul majd a tanév szeptemberben, miután a Belügyminisztérium még a nyári szünet elején indoklás nélkül visszautasította olyan igazgatók pályázatát a pozíciókra, akiket a tantestületek, a szülők és a diákok egyaránt támogattak.

A cikk a videó után folytatódik

A Népszava információi szerint leginkább olyan intézményekről van szó, melyekben az elmúlt években több alkalommal is sor került különböző tiltakozó akciókra, így sztrájkra, vagy épp polgári engedetlenségre. A székesfehérvári tankerület a lap megkeresésére elmondta, csak évente két alkalommal, ősszel és tavasszal lehet benyújtani új igazgatói pályázatot.

Azon iskolákban pedig, melyek vezető nélkül maradtak a tanévkezdésre, ideiglenesen valamelyik igazgatóhelyettes látja el az intézményvezetői feladatokat. A lap megkeresésére korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott a helyzet kapcsán, hogy a legutóbbi tavaszi eljárás során 384 helyre érkezett iskolaigazgatói pályázat. Akkor 337 pályázatot fogadtak el, 47 esetben pedig elrendelték a pályázat újbóli kiírását.