Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Alvás közben szúrta halálra saját édesapját egy férfi Demecserben

Alvás közben szúrta halálra saját édesapját egy férfi Demecserben

Alvás közben szúrta halálra saját édesapját egy férfi Demecserben
Fotó: police.hu

Demecseri otthonukban, konyhakéssel a kezében végzett apjával, aki épp aludt, így esélye sem volt a védekezésre.

Újabb kegyetlen gyilkosság történt, ezúttal Demecserben, ahol egy 28 éves férfi követte el a bűncselekményt. Végül mentők vitték kórházba, miközben maga jelentette be, hogy leszúrta a saját apját, aki épp aludt.

A cikk a videó után folytatódik

Május 16-án érkezett a rendőrségre a bejelentés K.S. Részéről, hogy közös otthonukban leszúrta az apját. Miután kiérkeztek a mentők, megmutatta, hol fekszik az apja, de már semmilyen formában nem lehetett rajta segíteni.

A rendőrség azt írja, konyhakéssel gyilkolt a 28 éves férfi, és nem egyszer szúrta meg alvó apját. Tettére azonban egyelőre nem tudott magyarázatot adni, majd elfogták és előállították. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását – írja a rendőrség.