Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,13 Ft
Font
452,57 Ft
Bitcoin
63,196 $

Súlyos buszbaleset történt Németországban, legalább 5 ember meghalt

A magyar külügy is reagált a baleset hírére.

Fotó: MTI/AP/DPA/Jan Woitas
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint szerda délelőtt buszbaleset történt Németországban, Lipcse közelében. Az incidensben a Flixbus egyik távolsági buszjárata volt érintett, amely reggel 8-kor indult Berlinből Nürnberg irányába, a végállomás pedig Zürich lett volna. Ám 9.45 körül hirtelen jobbra kanyarodott, az A9-es autópályáról a fák közé hajtott és az oldalára fordult.

A BBC és a Bild információi szerint a járművön 53 utas volt a két sofőrrel együtt, akik közül legalább 5 ember életét vesztette, mindemellett többen megsérültek, néhányan súlyosan. Mindezt a rendőrség szóvivője, Olaf Hoppe is megerősítette, hozzátéve, hogy a baleset miatt egy időre mindkét irányba lezárták az autópályát. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A helyszínen készült felvételeken látható a felborult busz, valamint az is, hogy a mentők nagy erőkkel vonultak ki. Az Index megkeresésére a balesettel kapcsolatban Paczolay Máté, a külgazdasági és külügyminisztérium szóvivője azt közölte: „A berlini magyar konzulok azonnal felvették a kapcsolatot az autópályarendőrséggel és a többi illetékes hatósággal”.

„A jelenlegi információink alapján nincsen magyar áldozata vagy sérültje a balesetnek” – tudatta a szóvivő. A Bild megjegyzi, az autópálya ugyanezen részén, 15 kilométerrel arrébb is volt egy másik súlyos Flixbus-baleset, amely még 2019 májusában történt. Akkor egy nő vesztette életét, s több mint 70 ember megsérült.

Korábban azt is megírtuk, hogy néhány napja újabb halálos baleset történt Budapesten, ezúttal a XI. kerületben a Balatoni úton. Egy személyautó és egy busz ütközött össze egymással, amely miatt egy ember meghalt. Míg múlt hónap végén Maliban történt tragikus buszbaleset, amelynek következtében 40 ember hunyt el.

Már látványra is erős lett az Apple legújabb iPad Pro-ja

Az Apple május 7-én, Let Loose nevű eseményén mutatta be az új iPad Pro szériát, amely évek óta a legnagyobb frissítést hozza az iPadekhez.