Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Már útja több mint felét teljesítette az indiaiak Naphoz küldött szondája

Már útja több mint felét teljesítette az indiaiak Naphoz küldött szondája

Már útja több mint felét teljesítette az indiaiak Naphoz küldött szondája
Illusztráció. Forrás: Unsplash

Az indiai űrkutatási hivatal, az ISRO szombaton jelentette be, hogy az Aditja-L1 nevű, a Naphoz küldött szondájuk elhagyta a Föld vonzáskörzetét.

Az ISRO közlése szerint az indiai napistenről elnevezett szonda már 920 ezer kilométeres távolságot tett meg, kijutva a Föld vonzáskörzetéből, ez pedig azt jelenti, hogy útja több mint felét teljesítette.

A cikk a videó után folytatódik

Ez a második alkalom, hogy az ország a Föld vonzáskörzetén kívülre juttat szondát, még 2014-ben a Mars körül állítottak pályára egyet. Az Aditja-L1 most egy stabil pályán fog közlekedni, írja az MTI nyomán az Infostart.

A hét modulból álló űrszonda közel négy hónap múlva érheti el a Földtől másfél millió kilométerre lévő célpályáját, onnan fogja vizsgálni a Nap külső rétegeinek elektromágneses mezejeit.

A kutatóközpont célja ezzel az, hogy jobban megértsék a Napszelet, a különböző kitörések jelenségét, aminek tizenegy éves ciklusa 2024. novembere és 2026. márciusa között érheti el maximális aktivitását.