Biztonságiaknak kellett kikísérniük az alsózsolcai akkugyár képviselőit a fórumról
A helyiek nem kaptak megfelelő tájékoztatást a tervezett akkumulátor-újrahasznosító üzemről.
Botrányba fulladt az Alsózsolcára tervezett akkuüzem kapcsán, a már kész üzemcsarnokba összehívott lakossági fórum, ahol a város polgármestere, Szilágyi László azt nehezményezte, hogy nem készült előzetes környezetvédelmi tanulmány a beruházás kapcsán.
Szilágyi szerint a cég nem közvetítette a lakosság felé a szándékait, kiemelve, hogy a helyi önkormányzat is a kormányhivatal közleményéből tudta meg, hogy a beruházás engedélyt kapott – írja az Északhirnök.
A fórumon szóba került, hogy miként kívánják megoldani, hogy az évente több ezer tonnányi veszélyes hulladékot feldolgozó üzem maximálisan biztonságos legyen, és ne veszélyeztesse a helyi, védett vízbázist. Továbbá annak kapcsán is érdeklődtek, hogy így egyáltalán hogyan kaphatott engedélyt, illetve több milliárdos állami támogatást a cég.
Kérdések vannak, megnyugtató válaszok egyelőre nincsenek
Habár a cég képviselői igyekeztek megnyugtatni a lakosokat, ez láthatóan nem sikerült, hiszen egyre több fontos kérdés került előtérbe, melyekre egyelőre nem kaptak érdemi válaszokat. A szervezők végül lezárták a fórumot, a cég képviselői pedig biztonsági emberek kíséretében elhagyták a helyszínt.
Az ügynek egész biztosan lesz folytatása, hiszen Alsózsolcán nehezményezik nem csupán a helyszínválasztást, a tájékoztatás hiányát, de azt is, hogy az üzemben a későbbiekben akár a gyártásra is átállhatnak.
Az újabb lakossági fórumra kedden kerül sor a helyi közösségi házban, a szlovén Andrada által szervezett nyílt napokat pedig szeptember 26-án és 15-én tartják.