Mi történik, ha összekavarjuk az idősíkokat, megfűszerezzük bűnügyekkel, belemászunk a pillangóhatás témájába, az egészet pedig nyakon öntjük családi és baráti drámával? Erre ad most választ a Vortex.

Ha valaki szereti a hasonló témákat, annak valószínűleg nem mond újat a Kennedy-gyilkossággal foglalkozó, Stephen King regényéből feldolgozott 11.22.63 sem, és bár a Vortex nem a történelmi vonalat követi, aki előbbit élvezte, valószínűleg az utóbbit is fogja.

A cselekmény középpontjába – anélkül, hogy nagyot spoilereznék – egy 27 évvel ezelőtti halálesetet helyeztek, az elhunyt pedig, aki történetesen a főhős nyomozó volt kedvese, egyszer csak megjelenik egy nyomozati helyszínen.

Persze nem a valóságban, hanem a saját idősíkjában, ahol éppen a detektív is dolgozik egy gyilkossági ügyön, méghozzá egy VR-szemüveg segítségével. Ezt a részét egyébként nem igazán bontották ki, de nem is ez a lényeg, hanem maga a két idősík kapcsolódása, a nyomozás haladási iránya, a zsákutcák, valamint a jövő változása a múltbéli közbeavatkozásokkal.

A Vortex azokban a pillanatokban kap erőre, ahol épp ellaposodna, és bár van benne néhány logikai bukfenc, a lényegi pontokon jól működik a sztori. Ami az egészben mégis a legjobb, hogy nem húzzák feleslegesen el, hat részbe belefér a teljes történet úgy, hogy van eleje és vége is.