Marco Rossi 34 éve van együtt a feleségével
A magyar válogatott szövetségi kapitánya boldogabb nem is lehetne, ritka, amikor ilyen hosszú időn át tart egy kapcsolat.
Olyan szinten felgyorsultak a kapcsolatok az életünkben, hogy ma már egy 2-3 éves kapcsolat is hosszúnak számít. Régen csak legyintettünk volna ezekre a számokra, de sajnálatos módon ez a valóság.
Az emberek nem tartanak ki egymás mellett, megcsalják a másikat, és nincs érdemi kommunikáció közöttük. Ez pedig ahhoz vezet, hogy ide-oda ugrálnak, miközben szép lassan megöregednek.
Aki pedig igazán minőségi kapcsolatot szeretne, csak vár és vár, mert nem szeretne leadni a mércéből. Nehéz a párkeresés, ezekben az időkben minden eddiginél nehezebb, emiatt is becsüljük meg a kedvesünket, és minden nap tegyünk érte, hogy a harmónia meglegyen.
Marco Rossi azok kevesek egyike, aki már 34 éve ugyanazt a nőt szereti, és boldogok. Igazi példakép, többek között ebben is, nemcsak a fiatalok, hanem a saját generációja számára is, mert nincs lehetetlen.
Ez egy újabb nagyon boldog évforduló a családban, ami kapcsán csak sok boldogságot tudunk kívánni. Jó látni azt, hogy vannak még kivételek, akik valóban tesznek azért, hogy a kapcsolatuk tökéletes legyen.