Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,94 Ft
Euró
387,77 Ft
Font
450,97 Ft
Bitcoin
60,762 $

Újabb nyarat kell átvészelniük klíma nélkül az M3-as metró utasainak

A BKV közlése szerint idén sem lesznek klimatizálva az M3-as metró szerelvényei.

Fotó: MTI/Mónus Márton
Belföld

Borbély Fanni

Szerkesztő

A BKV a VG megkeresésére közölte, hogy jelenleg is áll a közbeszerzés, melyet az M3-as metró szerelvényeinek klimatizálására írtak ki. Ez pedig nagyon rossz hír az utasok számára, hiszen a tendert még 2021 májusában, vagyis több mint két éve indították el, ám még mindig áll.

Noha semminemű érdemi előrelépés nem történt az ügyben ezen hosszú idő alatt, már ennél is régebb óta ígérik, hogy lesz légkondicionálás az M3-as metró szerelvényein.

A VG ennek kapcsán emlékeztetett, Karácsony Gergely főpolgármester már a 2019-es önkormányzati választás idején, közel 4 éve is a klíma nélküli szerelvényekkel kampányolt.

A portál arra is rámutatott, hogy az M3-as metró vonalát öt és fél év alatt mintegy 230 milliárd forintból azóta felújították, továbbá az ott közlekedő kocsik is átestek egy 69 milliárd forintos „nagygenerálon”. Tehát van egy teljesen új infrastruktúra és egy komplett megújított járműflotta, csak épp a klíma hiányzik.

A BKV eközben úgy nyilatkozott az ügyben, „a vizsgálatok alapján technikailag megvalósítható az M3-as metró klimatizálása”, tehát műszaki akadálya nincs a klíma telepítésének.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.

A PSG már Mbappé búcsúztatására készül

A Paris Saint-Germain búcsúceremóniát szervez Kylian Mbappénak, melyre utolsó hazai bajnoki mérkőzésük után kerülhet sor.