Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Koltai Róbert felépült, visszatér egy szuperprodukció keretében

Koltai Róbert felépült, visszatér egy szuperprodukció keretében

Koltai Róbert felépült, visszatér egy szuperprodukció keretében
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Nehéz időszakon van túl a színművész, aki tavaly év végén egy komoly műtéten esett át. Most azonban visszatér.

Koltai Róbert a Borsnak adott interjújában beszélt betegségéről és felépüléséről: a színművész tavaly mozgáskoordinációs problémákkal küzdött, állapota pedig olyan súlyossá vált, hogy már beszélni és járni is alig tudott.

A cikk a videó után folytatódik

„Most már nagyon jól vagyok, a műtét volt a megoldás, ez a shunt mindent megoldott.”

Koltai elárulta, egy shunt végül teljesen megoldotta egészségügyi problémáját, a műtét óta ugyanis megszűnt minden problémája, pedig előtte már a beszéd és a járás is nehezére esett. Elmondása szerint olyan jól érzi magát, hogy napi 3-4 kilométert is gyalogol lendületesen.

Koltai Róbert azt is megosztotta, nagyon örül, hogy újra filmszerepet kapott, sőt, nem mindennapi kollégákkal dolgozhat együtt a Ma este gyilkolunk című krimi-komédiában, melynek forgatási munkálatait a napokban kezdték meg. Olyan művészeket láthatunk majd Koltai mellett, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati.