Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Holttestet találtak egy étterem hűtőkamrájában

Holttestet találtak egy étterem hűtőkamrájában

Holttestet találtak egy étterem hűtőkamrájában
Fotó: Unsplash

Azóta több dolgozót kihallgattak, köztük azt a személyt is, aki rátalált a holttestre, de gyanúsított még nincs.

A New Iberia-i rendőrség által kiadott közleményben az áll, miszerint egy nő holttestét találták meg egy Arby’s étterem hűtőkamrájában, aki a rendelkezésre álló információk alapján az étterem egyik alkalmazottja volt.

A cikk a videó után folytatódik

Azt megerősítették, hogy a louisianai hatóságok már nyomozást indítottak a gyanús haláleset ügyében, de egyelőre úgy vélik, hogy nem bűncselekmény történt – derül ki a Fox News beszámolójából.

„Egy ilyen helyzet szokatlan, ezért a nyomozás során extra óvintézkedéseket tettünk. A helyszín teljes átvizsgálása után az eset nem gyilkosságnak, hanem balesetnek tűnik”

– nyilatkozta Leland Laseter rendőrkapitány.

Állítása szerint nem érdemes előzetes következtetéseket levonni, ugyanis „még semmi sincs kőbe vésve”, továbbá kérdéses, mióta lehetett ott a holttest, mint ahogy azt sem tudni, mi lehetett a halál oka.

Laseter hozzátette, miszerint jelenleg a halottkém boncolásának eredményére várnak, hogy további információkhoz jussanak az ügy kapcsán. Illetve azóta kihallgatták az étterem több alkalmazottját, köztük azt a személyt is, aki rátalált a holttestre, de gyanúsítottakat nem neveztek meg.