Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Valóra vált álomnak nevezte az Inter edzője a BL-elődöntőbe jutást

Valóra vált álomnak nevezte az Inter edzője a BL-elődöntőbe jutást

Valóra vált álomnak nevezte az Inter edzője a BL-elődöntőbe jutást
MTI/EPA/MATTEO BAZZI

A városi riválissal küzdenek meg a fináléba jutásért.

Simone Inzaghi, az Internazionale edzője álomnak nevezte csapata elődöntőjébe jutását, és azt mondta, mindent bele fognak adni az AC Milan ellen, hogy 13 év után ismét Bajnokok Ligája döntőt játszhassanak.

A cikk a videó után folytatódik

Az Inter 2010-ben végül meg is nyerte a legrangosabb európai sorozatot, a döntőben akkor a Bayern Münchent múlták felül. Idén a bajorokkal már biztosan nem találkoznak, hiszen szerdán kiestek a BL-ből, a Real Madrid vagy a Manchester City várhat majd Inzaghiékra.

„Történelmi teljesítményt nyújtottak a játékosaim. Amikor augusztusban a Bayern Münchennel és a Barcelonával egy csoportba kerültünk, nagyon-nagyon messze voltunk ettől” – tette hozzá az Inter edzője a Benfica elleni továbbjutást követően.

A milánói csapatok eddig kétszer találkoztak a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, a 2002-03-as elődöntőben és a 2004-05-ös negyeddöntőben, mindkét párharcot az AC Milan nyerte – írja az ESPN.

„Megérdemeltük, hogy bejutottunk az elődöntőbe. Ez egy valóságs álom volt, hiszen nagyon nehéz csoportból indultunk, de egységesek voltunk, és a szurkolóink is rengeteget segítettek” – így Inzaghi. A két csapat május 10-én és 16-án csap össze.