Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
353,21 Ft
Euró
384,44 Ft
Font
451,25 Ft
Bitcoin
67,927 $

Musk: a Twitter munkatársainak közel 80 százalékát el kellett küldeni, de jó okkal

Elmondása alapján azért volt szükség ilyen „drasztikus lépésekre”, mert amikor átvette a cég irányítását, nagyon rosszul állt a vállalat szénája.

...svg content...Fotó: A Twitter amerikai internetes közösségi portál és mikroblog-szolgáltatás san franciscói székháza 2022. november 21-én. MTI/EPA/John G. Mabanglo
Észak-Amerika

Koós Alexandra

Szerkesztő

Elon Musk a BBC-nek adott interjújában elmondta, miszerint több mint 6 ezer embert kellett elbocsátania azóta, hogy a Twitter vezérigazgatója lett, vagyis a korábbi közel 8 ezer főből mostanra csak 1500-an dolgoznak a vállalatnál.

„A cég vezetése egyáltalán nem buli, sőt, néha elég fájdalmas tud lenni” Soron kívül Vitézy Dávid: nem lesz örökké miniszter Lázár János

– fogalmazott.

Állítása szerint „drasztikus lépésekre” volt szükség, amikor átvette az irányítást, ugyanis a vállalat akkoriban 3 milliárd dolláros negatív cash flow-t termelt, s ilyen körülmények között a Twitter maximum „négy hónapig maradt volna életben” – írta a CNN.

„Egy rendkívül nehéz helyzetről volt szó, amit meg kellett oldani. Mert ha a hajó elsüllyed, senkinek sem marad munkája”

– mondta a milliárdos, hozzátéve, hogy a cég azóta „nagyjából kijön nullára”, és a hirdetők jelentős része is visszajött.

Ezt követően azzal viccelődött, hogy valójában már nem is ő a Twitter vezérigazgatója, hanem a kutyája, a Floki névre keresztelt shiba inu, amivel vélhetően arra utalt, hogy még mindig keresi a méltó utódját, bár korábban azt is mondta, 2023 vége ideális lenne ezen döntés meghozatalához.

Gyurcsány keményen beszólt Magyar Péternek: „Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy”

Gyurcsány Ferenc ismét jelentkezett, ezúttal kedd reggel osztotta ki Magyar Pétert, akit egy tőről metszett fideszes politikusnak nevezett, és egyúttal tehetségtelenebbnek is, mint Orbán Viktor miniszterelnököt