Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
362,00 Ft
Euró
389,09 Ft
Font
452,18 Ft
Bitcoin
62,610 $

Legalább 20-an meghaltak, illetve többen megsérültek egy szaúd-arábiai buszbalesetben

Az áldozatok „különböző nemzetiségűek” voltak, s arra gyanakszanak, hogy műszaki hiba miatt következhetett be a baleset.

Fotó: Autóbusz kiégett roncsa mellett mentők a pakisztáni Núriábádban 2022. október 13-án, miután kigyulladt a jármű. MTI/EPA/Nadím Haver
Közel-Kelet

Koós Alexandra

Szerkesztő

Legalább 20 ember meghalt, illetve többen megsérültek hétfőn, miután hídnak ütközött, felborult és kigyulladt egy zarándokokat szállító busz Szaúd-Arábia délnyugati részén, egészen pontosan Asir tartományában.

„A most kapott előzetes információk alapján a halálos áldozatok száma 20 főre tehető, emellett legalább 29 ember sebesülhetett meg” Soron kívül Orbán Viktor új helyettes államtitkárt nevezett ki

– közölte az Al Ekhbariya nevű állami tévécsatorna.

Majd hozzátették, miszerint az áldozatok „különböző nemzetiségűek” voltak, s arra gyanakszanak, hogy műszaki hiba miatt következhetett be a baleset, míg az Okaz című lap úgy értesült, hogy a fékkel adódhatott probléma.

Egyesek szerint a hívők szállítása közel sem veszélytelen feladat Szaúd-Arábia egyes részein, főleg a háddzs idején, amikor az utak rendkívül forgalmasak lehetnek, a buszok pedig végeláthatatlan dugókban rostokolhatnak – írta az Al Jazeera.

2016-ban hasonló incidens történt, amikor egy busz felborult a Medinát és Mekkát összekötő autópályán, s emiatt 19-en vesztették életüket, 22-en pedig megsérültek. 2019-ben 35-en haltak meg, s négyen megsebesültek, amikor egy busz és egy nehézgépjármű összeütközött Medina közelében.

Fontos információk jelentek meg Kína elnökének budapesti látogatása kapcsán

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén is fokozott ellenőrzésre kell számíatani a kínai elnök érkezése miatt.