Berki Krisztián eddigi talán legmélyebb őszinte vallomása és sorai
Talán ezelőtt soha nem láthattunk ennyire mély vallomást Berki Krisztiántól, aki ezzel egy másik oldalát mutatja be a közösségi médiában.
Talán ezelőtt soha nem láthattunk ennyire mély vallomást Berki Krisztiántól, aki ezzel egy másik oldalát mutatja be a közösségi médiában.
Sokan gondolják azt, hogy a sztárok élete nagyon könnyű, és nincs más dolguk, mint utazni, jókat enni és szórakozni. Ez azonban távolról sincs így, hiszen minél ismertebb valaki, annál több kritikát és figyelmet kaphat.
Mint mindennek, ennek is ára van és vannak negatív hatásai, amiket sokszor semmilyen módon nem lehet befolyásolni. Megannyi sztár van, akik pár napra „láthatatlanná” válnának, és átlagos életet élnének.
TÓTH GABI VÉGTELENÜL ŐSZINTE VALLOMÁSA
Magyarországon is vannak hírességek, akik megosztóbbak a társaiknál. Berki Krisztián is közéjük tartozik, és igyekszik olyan tartalmakat gyártani a követőinek, amiknek igazán van mondanivalója és értéket képviselnek.
Krisztián nemrég talán a legmélyebb sorokat fogalmazta meg az eddigi közösségi médiás karrierje alatt, amire sokan felkapták a fejüket. A már 341 ezres Instagram-követőtáborral rendelkező médiaszemélyiség, boldog apa és férj szavai.
„A fájdalom a legjobb barátom…” – kezdte a bejegyzésében Krisztián, mellette egy edzésen készült képpel, miközben lefelé néz, kissé éreztetve is azt, hogy ennek a szövegnek most igazán fontos a mondanivalója.
„Születésem óta az emberek átlagos gyereknek tartottak… mint ahogy a családom is annak tartott… átlagos gyerek, átlagos képességekkel az élet minden területén, úgy alkatilag, mint szellemileg. Így én sem tarthattam magam jónak, kiemelkedőnek, tehetségesnek… semmiben…”
„Ma már bármilyen hihetetlen… de pont ez vált az egyik erősségemmé… Megtanított gürizni, megtanított nem feladni… Megtanított, hogy figyeljek a részletekre, becsüljek mindent, ami kellemetlen vagy fájdalmas…”
„Persze nem én választottam, ezt kaptam az élettől… ez volt az „Ő” első ajándéka… Én, Berki Krisztiánként Tatabányán 1980. július 1-jén így indultam neki… ennek az életnek nevezett játszmának… ma pedig 40 évesen itt tartok, ahol… már nincsenek játszmák…”
Krisztián a sorok végén leírta, hogy hosszú volt az út, amíg elért erre a pontra, de úgy érzi, sok van még hátra, és ma már a fájdalom a legjobb barátja. Ez az, ami igazán segít neki átvészelni a nehezebb időszakokat, amikből mindig van egy ember életében.
Ne hagyd ki:
