Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elektromos kukásautókat készít egy magyar cég, nagy érdeklődés övezi a projektet

Elektromos kukásautókat készít egy magyar cég, nagy érdeklődés övezi a projektet

Elektromos kukásautókat készít egy magyar cég, nagy érdeklődés övezi a projektet
Fotó: Unsplash

A részegységek csak használat közben fogyasztanak, emellett nincsenek forgó- és kopóalkatrészek, s az egész hajtás szoftveresen vezérelt.

A Debreceni Egyetemen eredetileg versenyautókat hajtottak meg elektromotorral, de 2010-ben megjelent egy pályázati kiírás elektromos meghajtású kukásautókra, így felmerült, hogy az eljárást nagyobb tömegű járműveken is kipróbálhatnák.

A cikk a videó után folytatódik

Jó hír, hogy a dolog bevált, ugyanis 2014-ben szabadalmaztatták, amit egy magyar cég, az Electromega Kft. vásárolt meg, az általuk kifejlesztett műszaki megoldással pedig kisteherautókat, kukásautókat és nyergesvontatókat alakítanak át dízel üzemből elektromos meghajtásúvá.

„Az első kukásautóhoz 2015 végén szereztük be az első alkatrészeket, és 2016 tavaszán már bemutattuk Budapesten a prototípust. Úgy gondoltuk, ha a meredek Istenhegyi úton megállja a helyét, akkor Magyarországon bárhol elboldogul”

– mondta a cég ügyvezető igazgatója a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ honlapjának nyilatkozva.

Energiahatékony megoldás

Bántó Ruben szerint rendkívül hatékony rendszert találtak ki a mérnök kollégák, ugyanis a részegységek csak használat közben fogyasztanak, emellett nincsenek forgó- és kopóalkatrészek, s az egész hajtás szoftveresen vezérelt – írta a Napi.hu.

Majd hozzátette, a generátornak köszönhetően a fékezés pillanatában a csaknem 200 kilowattórás teljesítményű akkumulátor visszatölt, ami egy kukásautó esetében kifejezetten energiahatékony, mivel rendeltetéséből adódóan egy műszakban 600-700-szor áll meg néhány méterenként.

Az akksi egy műszakra, de akár egy 150-200 kilométeres távra is kitart, ezt követően pedig egy 8-10 órás töltésre van szükség, ami jóval strapabíróbb megoldás a gyorstöltésnél, s az EU-ban 3 célpiacban, a skandináv országokban, Németországban és Ausztriában gondolkodnak.