Idén akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a közös költségek
A szakember elmondása alapján a katamódosítás, illetve az energiaárak és az üzemanyagárak emelkedése is hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához.
A hírek szerint idén akár 30-40%-kal is emelkedhetnek a közös költségek, amelynek kapcsán Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke nyilatkozott az ATV Start című műsorában.
Ennek során azt mondta, a közös költség ma már alsó hangon 10 ezer forinttól kezdődik, de háztól függően ez az összeg ennél sokkal magasabb is lehet, az idei emelkedés pedig még ezekhez adódik hozzá.
A szakember szerint a katamódosítás, illetve az energiaárak és az üzemanyagárak emelkedése is közrejátszott a dologban, ám ez mostanra odáig fajult, hogy már nem lehet min spórolni, mint a covid idején, amikor a társasházak 5-10% tartalékot képeztek.
Hozzátette, ha most még szűkebbre húznák a nadrágszíjat, az az életkörülmények romlásával járna. Ezt követően arról kérdezték, mi lesz azokkal, akik nem fizetik be a közös költséget, mire azt felelte, mindig van és mindig lesz is 1-2 ilyen ember, de ha szemmel tartják őket, nem lesz gond.
NE HAGYD KI
Mindemellett probléma merült fel arra vonatkozóan, hogy az elmúlt időszakban többen is áttértek az elektromos fűtésre, ugyanis ez túlterhelte a hálózatot, ezért sok tűz keletkezett, vagyis az egyik legnagyobb feladat az elektromos hálózatok felújítása lesz.