Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,43 Ft
Euró
388,29 Ft
Font
452,59 Ft
Bitcoin
63,283 $

Parragh: tavasszal lehet kivezetni az árstopokat

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a fokozatos kivezetés elvét támogatja.

Budapest, 2022. március 29. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédet mond Az ösztönzõ állam - sikeres gazdasági újraindítás 2022 címmel tartott konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2022. március 29-én. MTI/Kovács Attila
Gazdaság

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

Parragh László úgy véli, hogy az árstopokat az élelmiszerár-infláció csúcsát követően lehet kivezetni. Ez a tavasz folyamán következhet be – mondta el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Egyenes beszédben.

„Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza” – mondta Parragh. Soron kívül Akkora a forráshiány, hogy a Műegyetem működése is veszélybe került

Egyeztetnek a felekkel, döntés azonban még nem született

Véleménye szerint az intézkedés mostanra már betöltötte szerepét, a kivezetés pedig azért is lenne fontos lépés, mivel a jelenlegi rendeletek a feketegazdaságot erősítik.

Elmondta, hogy a magyar élelmiszer jelentős része külföldi piacra kerül, helyét pedig a silányabb minőségű importáruk veszik át Magyarországon – számolt be róla az ATV.

Hozzátette, jelenleg is tárgyalnak a Kereskedelmi Szövetséggel és a kiskereskedelemben érintett szervezetekkel, emellett a kormánnyal is folyamatosan egyeztetnek az árstop kivezetésének lehetőségeiről.

Kínos vereséget szenvedett a Manchester United, még mindig nem rúgták ki Ten Hagot

Nagyon úgy tűnik, nincs olyan eredmény, ami után ne rúgnák ki Ten Hagot, legutóbb a Crystal Palace ellen szenvedtek kínos vereséget.

Akkora a forráshiány, hogy a Műegyetem működése is veszélybe került

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) rektora és a karok dékánjai sürgős költségvetési támogatást kértek a Kulturális Innovációs Minisztériumtól a 2024-es évre.

Több mint ezer ismeretlen objektumot azonosítottak a Naprendszerben

A Hubble űrteleszkóp régi felvételeinek feldolgozása során több mint ezer, eddig ismeretlen objektumot fedeztek fel a Naprendszerben.