Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,65 Ft
Euró
388,25 Ft
Font
452,69 Ft
Bitcoin
63,462 $

Kim Dzsong Un elrendelte a taktikai atomfegyverek tömeggyártását Észak-Koreában

Kim Dzsong Un észak-koreai elnök arra szólította fel a hadseregét, hogy jelentős mértékben növeljék a nukleáris arzenáljukat.

Fotó: EPA/JEON HEON-KYUN
Ázsia

Hujber Dávid

Szerkesztő

Kim Dzsong Un minden eddiginél erősebb évet zárna a nukleáris fegyverkezés területén, aminek érdekében felszólította az országát, hogy jelentős mértékben növeljék a kapacitásokat, beleértve a taktikai atomfegyverek tömeggyártását, illetve az új rakéták kifejlesztését az esetleges nukleáris ellencsapásokhoz.

Erről az állami média számolt be január első napján, vasárnap, miután Phenjanban kulcsfontosságú pártértekezletet tartottak. Kim ellenségesnek nevezte az USA-t és Dél-Koreát, többek között a közös hadgyakorlataik miatt is. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

A jelentés szerint Észak-Korea első embere erre hivatkozva mondta azt, hogy az országának szüksége van a taktikai nukleáris fegyverek tömeggyártására – írja a CNA. Emellett egy újabb interkontinentális ballisztikus rakétarendszer fejlesztését rendelte el, amivel gyors nukleáris ellencsapást hajthatnak végre.

Hiába a szankciók, Észak-Korea 2022-ben rengeteg, minden eddiginél több rakétatesztet hajtott végre, amivel csak tovább növelte a feszültséget a térségben. A szankciók semmilyen formában nem fogják vissza Észak-Koreát, megállás nélkül dolgoznak a rakétáikon és a tervek szerint idén debütáló kémműholdjukon.

Észak-Korea szilveszter napján is felküldött a levegőbe három rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, amit ugyancsak felháborítónak tartott Dél-Korea. A KCNA állítása szerint Kim azt mondta, a fegyvereiket csapástávolságon belülre helyezik Dél-Koreához, melyek alkalmasak arra, hogy taktikai nukleáris robbanófejet hordozzanak.

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.