Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,70 Ft
Euró
389,12 Ft
Font
452,54 Ft
Bitcoin
63,092 $

Farm VIP 3: drámai bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

Erre talán nem számítottak a versenyzők, így még nagyobb nyomás alá kerülnek, amit bírniuk kell, máskülönben csomagolhatnak.

Fotó: Instagram/Demcsák Zsuzsa
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Mint arról korábban beszámoltunk, a Farm VIP 3 következő körébe egyenes ágon csak két versenyző juthatott be. Egy korábbi feladat alapján nevezték meg azt a két versenyzőt, akik bejutottak, és ott vannak a legjobbak között.

Először Csuti neve hangzott el, aki nagyot ment, bevált a taktikája, így hátradőlve figyelhette az eseményeket. A lányok közül pedig Szorcsik Viki vetődött be, méghozzá egészen minimális különbséggel. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Viki rögtön Csuti nyakába borult, nagy volt az öröm a részéről, míg a többieknek meg kellett küzdeniük egymás ellen. Ez még nem minden, mert Demcsák Zsuzsa tartogatott egy nem várt meglepetést.

Általában egy versenyző esik ki a nap végén, ám most más a helyzet, mert igencsak felgyorsultak az események a közelgő döntő miatt. A sztároknak szembesülniük kellett azzal, hogy hamarosan sokkal kevesebben lesznek.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Lapozó: 1 2

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.