Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

ENSZ: a mianmari katonai rezsim politikai eszközként használja a halálbüntetést

ENSZ: a mianmari katonai rezsim politikai eszközként használja a halálbüntetést

ENSZ: a mianmari katonai rezsim politikai eszközként használja a halálbüntetést
Fotó: Egy szabadon engedett nőt köszönti az egyik hozzátartozója az Insein börtön előtt Rangunban 2021. október 18-án. Min Aung Hlaing, a mianmari junta vezetője a mai napon több mint öt és fél ezer, a katonai hatalomátvétel elleni tiltakozásokon őrizetbe vett ember szabadon bocsátását jelentette be. MTI/EPA

A hét folyamán legalább hét 18 és 24 év közötti egyetemistát, valamint négy aktivistát ítéltek halálra zárt ajtók mögött.

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a mianmari katonai rezsim politikai eszközként használja a halálbüntetést, hogy ezzel hallgattassa el az ellenzéket, s ennek következtében több mint 130 főt ítéltek halálra 2021 februárja óta.

A cikk a videó után folytatódik

Elmondása szerint a hét folyamán legalább hét 18 és 24 év közötti egyetemistát, valamint négy aktivistát ítéltek halálra zárt ajtók mögött, ugyanis a hadsereg továbbra is titkos eljárásokat folytat, ezzel megsértve számos erre vonatkozó alapelvet.

Kifejtette, miszerint a fiatalokat azzal vádolják, hogy kapcsolatban állnak a katonai vezetéssel szemben álló fegyveres mozgalommal, valamint közük van egy áprilisban történt gyilkossághoz, amelynek során egy bankfiók vezetője volt az áldozat.

Ezt követően Türk minden kivégzés felfüggesztésére szólított fel, miközben azt követelte, hogy a mianmari katonai vezetők moratóriumot vezessenek be a halálbüntetés alkalmazását illetően – számolt be az Al Jazeera.

Mianmarban sajnálatos módon mindennapos az erőszak, mióta a hadsereg 2021 elején átvette a hatalmat, majd az ország addigi de facto vezetőjét, illetve számos politikust bebörtönöztek. Azóta közel 2000 embert öltek meg, köztük négy ellenzékit, akiket terrorizmussal és gyilkossággal vádoltak.