Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Fürdőzés közben sakkozott Görög Zita (fotók)

Fürdőzés közben sakkozott Görög Zita (fotók)

Fürdőzés közben sakkozott Görög Zita (fotók)
Fotó: Instagram/Görög Zita

Görög Zita egy nagyon pihentető programon vett részt, mely olyan nap volt, ami valóban róla szólt, és élvezte a pillanatait.

Édesanyaként mindennél fontosabb a kikapcsolódás, mert a gyereknevelés nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan és lelkileg is terheli az embert. Soha nem könnyű, és néha pár perc „énidő” is fel tudja tölteni az embert.

A cikk a videó után folytatódik

Máskor pedig egy napra van szükségünk ahhoz, hogy igazán ki tudjunk kapcsolni. Szerencsére Magyarországon rengeteg kikapcsolódást rejt magában, és köszönhetően a hírességeknek, egyre többet fedezhetünk fel belőlük.

Görög Zita is egy ilyen csodálatos helyen járt, ahol abszolúte ki tudott kapcsolni, és erre neki is szüksége van. Élvezte a fürdőzést, miközben még sakkozott is, mert az Anna fürdőben erre is lehetősége nyílik a Szegedre látogatóknak.

„Amikor akad egy nap, ami rólam szól, inkább a csendes, zegzugos helyeken bújok el, mint amilyen a szegedi Anna fürdő.” – árulta el a posztjában Zita, és fotókat is csatolt a nagy kikapcsolódásról.

„Minden részletében bujkál történelem. Én pedig minden részletében imádtam! Most ezekben a nehéz időkben különösen fontos, hogy látogassunk el a fürdőkbe és azt a sok élményt, kikapcsolódást, amit adnak nekünk, most mi háláljuk meg nekik.”

Még több bulvár: Farm VIP 3: Nyertes Zsuzsa megtanulta, nem lehetünk újra fiatalok