Egyházi „tabukat” akar döntögetni Gyurcsány Ferenc   

A korábbi miniszterelnök feltette a kérdést, hogy „lehet-e kritizálni az egyházakat?”, mondván, hogy „jelenlegi kormány élesen elutasítja az úgynevezett politikai tabukat, a politikailag korrekt beszédet”. 

Gyurcsány szerint azonban van egy rész, amelyre a tabu továbbra is vonatkozik: az egyház, az egyház társadalmi helyzete, szerepvállalása, feladatai és privilégiumai, „továbbá az állami segédlettel és számolatlan közpénzzel megtámogatott újevangelizációs folyamat”.   Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

„A fentieknek már puszta megemlítését is ellenséges, istentelen magatartásnak tekintik, amiért politikai kiátkozás, megbélyegzés, a megvádolt dehumanizálása a legcsekélyebb büntetés” – állítja. 

Gyurcsány elmondja, mit tudunk Szent Ágoston óta 

„Az egyház két világ egyesülése. Az egyház egyfelől jelenti a „láthatatlan egyházat”, a lélek egyházát, a mennyei egyházat, amely a szentek közössége.

De az egyház a látható egyház is, a hitben osztozó emberi közösség is, az e világi intézmény, amely – mint Szent Ágoston óta tudjuk – szentekből és bűnösökből áll. Amennyiben tehát emberi közösség is az egyház része, akkor az egyházhoz – értelemszerűen – hozzátartozik a tökéletlenség, a tévedés, a bűn és a rossz. Az isteni küldetést az ember sokszor csak töredékesen és tökéletlenül képes teljesíteni.

Épp a fentiek miatt kísérte az egyház (minden egyház) életét számtalan vita, súlyos konfliktus, s ezért történtek meg az egyházszakadások, a szkizmák, és ezért születtek újabb és újabb egyházak, felekezetek, amelyek egymással is folyamatos vitákban álltak, és a közös hagyományt, Isten kinyilatkoztatott szavát eltérően értelmezték” – írta. 

Szerinte az egyházak kapcsán nem lehet véleményt nyilvánítani

„A tabuk ledöntése vonatkozik az egyházak működésének szabad megítélésére?

Miért nem nyilváníthat véleményt a laikus társadalom akár e világi, ősi intézményekről, amelyeket emberek irányítanak és vezetnek?

Felvethető-e hívők és nem hívők számára, hogy az egyház vajon egyformán tekint-e Isten teremtményeire, akiket a teremtés során Isten nem szőkének vagy barnának, nem fehér vagy fekete bőrűnek, nem ilyennek meg olyannak, hanem kivétel nélkül mindannyiunkat embernek teremtett.

Nyilvános beszélgetés tárgya lehet-e, hogy a főpapi jómód hogyan fér meg (megfér-e?) a hívek sokaságának nélkülözésével?

Szabad-e kritika tárgyává tenni a klérus egy részének szenvtelenségét a menekültek szenvedéseivel szemben?

Rendben van-e, hogy egyes egyházi intézmények különböző, más intézményeknek nem járó kedvezményeket kapnak?

Rendjén van-e, ha az egyházak gazdálkodására, vagy az általuk esetlegesen elkövetett bűnök vizsgálatára más szabályok vonatkoznak, mint a világi személyekre?

Lehet-e vita tárgya, hogy sokak szemében a legnagyobb keresztény egyházak mintha inkább volnának az államhatalom intézményei, az e világi hatalom ideológiai erőforrásai, semmint az Isten teremtette ember irgalmas vigyázói?

Istentelen igény-e világi hatóságnak vizsgálni a manapság gyakorta felmerülő papi abúzusok ügyét, becsületet, tisztességet, elégtételt szolgáltatni a sértettnek, méltó penitanciát kiróni az elkövetőkre?” –  tette fel a kérdésit. 

„Szabad-e kérdezni?”

„Jézus nem bántani, hanem a gonosztól megszabadítani akarta az embert.

A fentiek csak kérdések, nem állítások. Ám szabad-e kérdezni? Szabad-e vitatkozni, szabad-e akár sokszáz vagy akár kétezer éves intézmények világi létmódjával szemben kritikai észrevételeket megfogalmazni? Avagy már a puszta kérdések felvetésétől egyházellenessé válik az ember? 

Mert ha igen, akkor hogyan is értendő az a rendre ismétlődő orbáni álláspont, miszerint, ha bizonyos dolgok megvitatása nem engedélyezett, vagyis tabusított, akkor az a liberális véleménydiktatúra miatt van? Lenne tehát konzervatív, keresztény, orbáni véleménydiktatúra is?

Mondjuk a következő kérdések előtt legyen ez az első” – írta.