Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Járai Máté szerint Rácz Jenő minősíthetetlenül beszélt Dórival, és nem fél tőle

Járai Máté szerint Rácz Jenő minősíthetetlenül beszélt Dórival, és nem fél tőle

Járai Máté szerint Rácz Jenő minősíthetetlenül beszélt Dórival, és nem fél tőle
Fotó: RTL Magyarország

Járai Máté az RTL-nek adott interjújában elmondta, már két évre nyúlik vissza ez az egész Rácz Jenővel. Eleinte még szimpatizáltak egymással, és úgy tűnhetett, hogy szövetséget alkothatnak, majd ez hamar megváltozott.

Azt mondta, igazán egy játék változtatta meg kettejük viszonyát. „Tulajdonképpen a többi játékostársnál is eléggé kiverte a biztosítékot Jenő azzal, hogy Dórival szerintem minősíthetetlenül beszélt.”

A cikk a videó után folytatódik

Hozzátette, normális esetben ehhez nem lenne köze, de amikor egy ilyen műsorban együtt laknak, téma, hogy a másik hogyan viselkedik játék közben. „Nekem nem volt mentség arra, hogy játék. Nekem nem volt mentség arra, hogy ő nagyon nyerni akar. Én nem tudom elképzelni, hogy bárkivel így beszéljek.”

Ennek hangot adtak, majd a tábortűznél lett is belőle egy óriási vita, és azt gondolja, ez generált egy nagyobb sértettséget Jenőben. Máté azt mondta, iszonyatosan rosszul esett neki a Reggeli egyik adásánál, amikor megkérték, hogy ne legyen ott Jenő miatt, aki épp vendég volt.

Most azonban egy olyan versenyben versenyez A Konyhafőnök VIP-ban, ahol Jenő klasszisokkal többet tud nála. „Sőt, ő tud mindent, én meg nem tudok semmit. Azért is vállaltam el ezt az egészet, mert kíváncsi vagyok arra, hogy ő erre mit lép.”

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

A csavar a történetében, hogy Jenő egyik ételét készíti el az első fordulóban, ezzel is azt mutatva, hogy nem haraggal érkezett meg a versenybe. „Nem azért jöttem, hogy ez a műsor végig arról szóljon, hogy mi egymást kicsináljuk.”

Rendkívül kíváncsi arra, hogyan lép erre Jenő, és vajon elfogadja-e azt, hogy legalább a csatornán belül normalizálódjon a kapcsolatuk. „Abszolúte rányomta a bélyegét a felkészülésemre, hogy Jenő lesz itt az egyik chef.” Többen nagyot néztek, amikor Máté bevállalta ezt az egészet, nem feltétlen tartották jó ötletnek.

„Én elmentem a Survivor-be, ahol 42 napig ott voltam egy szigeten, étlen-szomjan, akkor nehogy már egy Rácz Jenőtől féljek…” Máté szerint a legpozitívabb csalódást az jelentené, ha Jenő bevenné a saját csapatába, de erre nagyon kevés esélyt lát.

Még több bulvár: A Konyhafőnök VIP: Rácz Jenő őszintén elmondta a véleményét Járai Mátéról