Sajnos nem egyedi eset a 32 éves afgán nőé: Banót férje hosszú éveken át bántalmazta, tavaly pedig összeszedte bátorságát, és beadta a válókeresetet Afganisztán egyik északkeleti városában. Az Al Jazeerának megtörten nyilatkozva Bano megosztotta:
Bano ügyét épp akkor tárgyalták volna a bíróságon, amikor 2021 augusztusában a kormány összeomlott, az amerikaiak kivonultak az országból, a tálibok pedig átvették a hatalmat.
Miután a tálibok átvették a hatalmat az országban, egy pillanat alatt felszámolták a korábbi igazságszolgáltatási rendszert, kinevezték saját bíráikat, és bevezették az iszlám jog egy sajátos, tálib verzióját. Marzia, aki a tálib hatalomátvétel előtt bíró volt, megosztotta, női ügyvédek és női bírák már egyáltalán nem dolgoznak, mivel a tálibok megtiltották nekik, hogy visszatérjenek a munkába.
A tálib hatalomátvétel előtt több mint 300 női bíró elnökölt olyan igazságügyi osztályokon Afganisztánban, melyek a nőkkel kapcsolatos ügyektől kezdve a büntetőjogi eseteken át egészen a terrorizmussal kapcsolatos ügyekig terjedtek: azóta azonban több száz bírónő kényszerült más országokba menekülni, s mintegy 70 bírónő jelenleg is Afganisztánban bujkál.
Marzia rámutatott, a tálibok azt mondják, azért nem engedik vissza őket dolgozni, mert szerintük minden nő inkompetens, és nem ismerik eléggé az iszlám jogot ahhoz, hogy az igazságszolgáltatási területen dolgozzanak. Ez a megalázó kijelentés pedig hivatalos formában is megerősítésre került, amikor a tálibok egy szeptemberi sajtótájékoztatón közölték, hogy „nincs szükség női bírákra”.
Marzia ennek kapcsán rámutatott, a tálibok előítéletei a nőkkel szemben azt eredményezte, hogy nem biztosítják számukra az iszlám jogokat, beleértve a váláshoz való jogot:
Kevin Schumacher, a Women For Afghan Women (WAW), egy amerikai székhelyű nonprofit szervezet ügyvezető igazgatóhelyettese úgy fogalmazott, a nők hiánya az afgán igazságszolgáltatásban komoly szakadékot képezett annak kapcsán, hogy kik férhetnek hozzá az igazságszolgáltatási rendszerhez.
A szervezet, mely kifejezetten a nők elleni erőszakra specializálódott, továbbá pszichoszociális és családi tanácsadást nyújt a bajba jutottaknak, a tálib hatalomátvétel előtt jogi támogatásban részesítette az afgán családokat, illetve menedékhelyeket is fenntartott a bántalmazás elől menekülő nők és gyermekek számára.
A tálib hatalomátvétel óta azonban a WAW kénytelen volt bezárni mind a 16 menedékhelyet, és mind a 12 családtanácsadási központot: a tálibok ugyanis önkényesen elfoglalták ezen ingatlanokat, azt állítva, hogy azokat „bordélyházként használják” és „az erkölcstelenséget népszerűsítik”.
Kevin Schumacher rámutatott, a tálibok állításaiból semmi sem volt igaz, hangsúlyozva, hogy a szervezet biztonságos menedékhelyeken biztosított az érintettek számára, tanácsadással, közvetítéssel és jogi támogatással látták el az erőszak elől menekülő nőket és gyermekeket.
Schumacher megosztotta, az afgán nők helyzete már a tálib hatalomátvétel előtt sem volt ideálisnak mondható, ám azóta drasztikusan romlott helyzetük. Marzia és Schumacher is arról beszélt, hogy a tálib kormány be akarja tartani az iszlám szabályokat, de nem hoztak törvényeket, ennek okán pedig senki sem tudja, hogy a valóságban hogyan kellene működtetni az igazságszolgáltatást.
Marzia rámutatott, a válás kérdése mindig is komoly kihívás elé állította az afgán nőket, ugyanis folyamatosan a megbélyegzéssel, a hatóságok együttérzésének hiányával és jogaik beható ismereteinek hiányával küzdenek, a tálib hatalomátvétel óta pedig még az a maroknyi jogi lehetőségük is megszűnt létezni, melyekhez fordulhattak.
A tálibok egészen konkrétan kijelentették, hogy szerintük a nőknek „nincs joga a váláshoz”, így a hatalomátvétel óta minden egyes alkalommal, amikor a nők megpróbálták beadni a válási papírokat, a tálib bírák rendre visszautasították kérelmeiket. Emiatt a nők kénytelenek visszamenni bántalmazóikhoz, akik bosszúból még brutálisabban bántalmazzák őket.