Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,73 Ft
Euró
388,88 Ft
Font
452,08 Ft
Bitcoin
62,691 $

Defibrillátor-funkció kerülhet TNT Inti szívébe

Lehetséges, hogy TNTI Intire vár még egy-két beavatkozás, de szerencsére most sokkal jobban van, és összességében jól viseli az egyáltalán nem könnyű helyzetet. A részletekről a Mokka vendégeként beszélt csütörtök reggel a TV2 stúdiójában.

Fotó: Instagram/Sáfrány Emese
Style

Takács Petra

Szerkesztő

TNT Inti az interjúja elején elmondta, annyi gyógyszert szed, hogy összességében jól van. Reggel nyolc, délben négy, este pedig öt gyógyszert szed, amihez mindenképpen hozzá kell szoknia, élete végéig szükséges bizonyos gyógyszereket bevinnie a szervezetébe.

Egyes gyógyszereket viszont „csak” sokáig kell szednie, míg másokat élete végéig. Jelenleg nem érzi ennek az egésznek a hátrányát, de az kihívást jelent számára, hogy mindössze 1,5 liter folyadékot ihat egy nap, ami rendkívül kevésnek hangzik, még a gyümölcsöt is bele kell számolnia ebbe. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

„Ez borzasztó kellemetlen, mert régen egy félliteres vizet egy húzásra lehúztam, meg hát a koncerteken sok vizet fogyasztok. Ezt nagyon nehéz tartani.” – mondta a Mokkában. Összesen két hétig volt bent a kórházban, és valószínűleg lesz még egy-két beavatkozása, ami kapcsán szintén mondott részleteket.

A szívritmuszavart helyreállították a gyógyszeres kezeléssel, ami azonban bármikor visszajöhet. Emiatt lehetséges, hogy kiégetik azokat az izmokat egy katéteres beavatkozás során a szívében, amik okozzák ezt a problémát. „Utána beültetnek egy pacemaker jellegű dolgot, ami már modernebb, mert már defibrillátor is van benne. Ha megállna a szívem, akkor kiüti és akkor újraindítja.”

Nyerő Páros: Megyeri Csilla sírva beszélt a kapcsolatáról

Az orvosai nem repdestek az örömtől a színpadi munkája láttán, hiszen megnézték a felvételeket, és látták, hogy nagyon sokat táncol, ugrál közben. Ez már nem fog beleférni, visszafogottabbnak kell lennie, amihez nyilván hozzá kell szoknia.

Nagyon fura érzés ez számára, miközben látja, hogy mellette Ákos mindent belead. Arra is fény derült, hogy Inti a kórházban eltöltött idő alatt a dalok kapcsán is sokat gondolkozott, és jöhetnek a lassú alkotások.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.