Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,46 Ft
Euró
388,31 Ft
Font
452,98 Ft
Bitcoin
63,463 $

Kunetz Zsombor öt lépéses terve a hazai egészségügyi ellátórendszer hatékonyabb működéséhez

Az orvos és egyben egészségügyi elemző öt lépésben foglalta össze, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyabban működjön a hazai egészségügyi ellátórendszer.

Fotó: Unsplash/Martha Dominguez de Gouveia
Belföld

Borbély Fanni

Szerkesztő

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Kunetz Zsombor orvos és egészségügyi szakértő legfrissebb blogbejegyzésében a hazai egészségügyi ellátórendszer aktuális helyzetével foglalkozott, s rámutatott, csak 2022-ben már több mint 250 esetben kellett személyi, vagy tárgyi feltételek hiánya miatt szüneteltetni kórházi osztályokat, szakrendeléseket, valamint egyéb egészségügyi ellátást.

A helyzet orvoslására a szakértő közzétette az öt lépésből álló javaslatát, melyek segítségével hatékonyabban működhetne a hazai egészségügyi ellátórendszer. Első lépésként azt nevezte meg, hogy egyes kis forgalmú kórházakat be kell zárni, második lépésként pedig a szakdolgozók mielőbbi bérrendezését jelölte meg. Soron kívül Kedden napközben beborulhat az ég, néhol záporokra is van kilátás

A kedden közzétett friss bejegyzésében pedig a többi lépést is ismertette: harmadik lépésként a régiós ellátásszervezői rendszer azonnali létrehozását jelölte meg, meglátása szerint ugyanis a brutális munkaerőhiány mellett az eszközhiány is igen masszív probléma, az eszközpark rossz elosztása miatt pedig bizonyos ellátások, például CT-vizsgálatok leállnak bizonyos megyei kórházakban.

Negyedik lépésként a megfelelő szakképzési rendszer kialakítását nevezte meg, ami alatt nem az OKJ-szintű képzést, hanem egy sokkal professzionálisabb képzést ért, mely a jelenleginél jóval komolyabb kompetenciákkal vértezi fel az ápolókat.

Az utolsó, ötödik, s egyben legfontosabb lépésként pedig az állami- és a magánszolgáltatások szabályozását jelölte meg, ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, el kell törölni azt az ostoba rendelkezést, mely szerint a magánellátásban ellátott beteget ugyanaz az orvos az állami ellátásban nem láthatja el.

A szakértő rámutatott, ez a rendelkezés nemhogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de egyesen rontott a helyzeten. Hangsúlyozta, ezek a lépések nem helyettesíthetnek egy komplex egészségügyi újraélesztési tervet, sem pedig a romeltakarítást, ettől függetlenül azonban a munkának sürgősen neki kell látni, „hiszen a beteg szája már kékül”.

Lázár János Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc után Szeged felzárkózását tűzte ki célul

Lázár János építési és közlekedési miniszter a dél-alföldi régió fejlesztésének prioritását hangsúlyozta egy makói sajtótájékoztatón.