Nem így indult, de benne volt a pakliban, hogy ez lesz belőle

A propaganda régóta velünk van. Abból az eredendő emberi tulajdonságból indul ki, ami az egyén (vagy egy csoport) véleményét másoké fölé helyezi. „Nekem van igazam, neked pedig erről feltétlenül tudnod kell”. Maga a kifejezés viszont alig 400 éve van velünk, ami a katolikus egyház 1622-ben létrehozott adminisztratív szervének, a „Congregatio de Propaganda Fide” elnevezésből származik. Hátterében a hittérítés állt, majd a 18. század végén kezdték csak el használni a „világi” tevékenységekre is a „propaganda” szófordulatot. A ma is ismert negatív felhang viszont csak a 19. század közepére kezdett körvonalazódni, amikor a propaganda a politikába is begyűrűzött. Volt tehát ideje fejlődni, gyakorlatilag az emberiséggel együtt modernizálódott. Soron kívül Donald Trump ismét felhívta Orbán Viktort

Ezért problémás a mai formája, folyamatos terjedése

Több formáját is ismerjük, nem is mind ártalmas, jó célokra is lehet használni, ha „propagálunk” valamit. Természetesen a reklámipar is kihasználja a benne rejlő lehetőségeket (pl. influenszerek), ami azonban igazán veszélyes, az a katonai, politikai propaganda. Hogy mi az alaptétel? A vélemények uniformizálása. Egyetlen szemüvegen keresztül mutatnak meg valamit, a többi véleményt pedig igyekeznek láthatatlanná tenni.

Maga a folyamat egyébként logikus: nem lehet mindenki mellé odaállítani plusz egy embert, aki kifulladásig győzködi a másikat. Ennél egyszerűbb és gyorsabb megoldásokra van szükség: jelmondatokra, szavakra, melyekből asszociálni lehet a véleményre, amit szeretnének minél szélesebb körben elterjeszteni. A propaganda szimpla, mégis nagyon erős kifejezésekkel dolgozik, és van egy roppant gonosz tulajdonsága: az emberi pánikra épít. Pánikban ugyanis hajlamosak vagyunk „csordaként” viselkedni, ezt pedig kegyetlenül ki is használják a tömegek megvezetésére.

Nagyon csúnya szó, de illik rá: agymosás

A propaganda nem csupán a véleményeket, de az embereket is leegyszerűsíti. Nevelő célzata van: minden más, ami az „igazságon” kívül elhangzik, az „hazugság”. Sokak számára pedig egyedül a propaganda jelenti a tájékozódást. Vagy nincs lehetőségük máshonnan tájékozódni, vagy egyáltalán nem is akarnak. Ezek a csoportok a leginkább befolyásolhatóak, egyben közülük sokan a társadalom alsóbb rétegeiből kerülnek ki. Mit lép a politikai propaganda? Adjunk nekik ingyenesen fogható tévét, dobjunk a postaládájukba újságot, rakjunk minden sarokra óriásplakátot, akinek pedig van internete, azok elől hallgassuk el a nehezen kozmetikázható híreket, a saját igazunkat és vélt, vagy valós érdemeinket pedig nagyítsuk fel és ismételgessük, ahogyan a csövön kifér.

Ez egyébként tökéletesen működik. Méghozzá az egész világon. Ha valamit nem hallunk, nem látunk, az nincs, amit meg ezerszer elmondanak, az úgy van. Ebben amúgy a közösségi médiának is óriási felelőssége van. Tökéletes partner ugyanis a propaganda terjesztésében, bármennyire is próbálják előadni, hogy tesznek ellene. Milliméterre pontosan becélozhatóak azok a rétegek, akikre hatékonyan zúdítható a propaganda. Hogy milyen eszközökkel? Amivel csak lehet! Egyetlen cikk megjelenése száz különböző oldalon, amiben patikamérlegen kiszámolt „helyesen” meghatározott információ van. Vagy egy 20 másodperces snitt ismételgetése minden egyes megtekintett videó előtt – és után.  Persze a pánik fenntartásának érdekében folyamatosan a háttérben megbúvó ellenségképpel. Ami azt a formát öltheti, amire éppen szükség van. Milliárdok mennek el erre a világ összes valutájából, és elég egyetlen kattintás, hogy azokhoz az emberekhez jusson el az információ, akikhez kell, addig, amíg csak kell.

Készen tálalt „tények”, melyek a tájékozottság érzetét kelthetik

A propagandának lényegében bárki lehet a befogadója, ma már lehetetlen megkerülni. Komplett médiabirodalmak épülnek rá és a reklámtevékenységtől kezdve az utolsó vízhordóig minden és mindenki ezt a gépezetet élteti. Akár akarva, akár akaratlanul. A nagy különbség a „működtető” és a „befogadó” között az, hogy míg az egyik fél tisztában van azzal, hogy mit tesz, a másik nem feltétlenül tudja, vagy csak sejti, hogy emögött manipuláció áll. A propaganda ugyanis mostanra már rendkívül kifinomult eszköztárral működik.

A jelenléte egyébként természetes, és – bár manapság már egyre kevésbé – kordában is tartható, legalábbis ez lenne a normális. Ahol azonban elszabadul, ott nincs megállás. Az egészben pedig az a legfélelmetesebb, hogy a propaganda nem csupán az üzenetet, de idővel a befogadót is leegyszerűsíti. Észre sem veszi, hogy ugyanazokat a jelszavakat skandálja, más információt, ellenvéleményt pedig már egyáltalán nem hajlandó meghallani. Ha valami mégis eljut hozzá, azt a propaganda pillanatok alatt hatástalanítja, sőt, még a saját javára is fordítja. A folyamat innentől öngerjesztővé válik, és egyre kevesebb erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az emberek feltétel nélkül elfogadják, amit eléjük tesznek.

Felfalhatja-e magát a gömböc?

Nem, vagy legalábbis rettentő nehéz lenne elérni. Az alapoktól kezdve kellene újrakezdeni. A propaganda teljes generációk gondolkodását képes manipulálni, a gyerek pedig kiket kezd el utánozni? Aki befogadja, annak szinte lehetetlen egyensúlyba billenteni a véleményét, ráadásul az élet más területein is szélsőségessé válhat a viselkedése. Védekezni persze lehet ellene. Érdemes több forrásból tájékozódni, olyanokból is, melyek nem feltétlenül egyeznek a véleményünkkel. Fenntartásokkal kezelni a leegyszerűsített üzeneteket, minél kevésbé terjeszteni azokat, melyek „gyanúsan” hülyének nézik az embereket. Fontos a személyes, higgadt véleménycsere is, anélkül, hogy asztalcsapkodás és anyázás lenne a vége. Minél több szemüveget próbálunk fel ugyanis, annál komplexebb képet kapunk a „nagy egészről”.

Lehet-e a tűz ellen tűzzel harcolni?

Lehet bizony! A propaganda szelídebb és manapság népszerűbb kifejezéssel élve: „kampány”. Egy kampány pedig önmaga gonosz énje felé is fordítható. A propaganda ugyanis nem feltétlenül kell, hogy negatív legyen. Ha a tudatos médiafogyasztásra próbálja meg felhívni a figyelmet példák és tanulságok mentén, az olyan, mintha virágot dugnánk egy fegyver csövébe. Hippi módszer? Lehet. És nem is olyan erős, mint az ellenpólus. Ráadásul nagyon kell figyelni, nehogy átvegye fölötte az irányítást az, ami ellen kitalálták. Mert láttunk már ilyet is. Hogy ki és mikor fog ezzel végre világszinten hallható és tapasztalható módon foglalkozni, az nagy kérdés, hiszen egy ilyen kampány egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy senkinek sem érdeke. A pánikkeltés és az emberek egymásnak ugrasztása viszont annál inkább.

(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének az álláspontját.)